
A nagybányai festők művészete – Gimesy Péter művészettörténész előadása
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
„Az est során a Magunk maradtunk (magyar kisjátékfilm, 27 perc, 2022) című kisfilmet tekinthetik meg vendégeink, amely után Kovács Ákos énekes-dalszerzővel, a film forgatókönyvírójával és rendezőjével beszélgetünk.”
„A taxis vezet, a taxis beszél: egy idősödő kisember próbálja értelmezni maga körül a világot, benne a maga helyét. Szövegeiben szokásos kocsmabölcsességek és személyes vallomások, valós és soha meg nem történt események, személyes és történelmi léptékű élmények keverednek.”
A történet alapját a nemrég megjelent, Ezt nem lehet megúszni című novelláskötetében található két írása, A taxis és a Magunk maradtunk adja.
Időpont: március 21., 19.15
Helyszín: Scruton (1053 Budapest, Veres Pálné utca 12.)
Jegyárak: 2000 forint
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
Élete első fotókiállítását tartja Mackintosh Estherj.
A művész a mostani programban Brahms legjelentősebb nagyszábasú szonátáját játssza, előtte egy válogatást, kedvenc, későbbi rövid műveiből.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre