Hangulat Junior – ingyenes koncert gyerekeknek

A zene amellett, hogy érzelmeket vált ki hallgatójából, bonyolult szisztéma szerint épül. Az egyórás, ingyenes koncerteken ebbe az összetett rendszerbe nyer érdemi betekintést a fiatal közönség.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.03.07.
koncert, Hangulat Junior

A fiatalokhoz saját nyelvükön szólni igen komoly felelősség, különösen, ha valaki a klasszikus zene megszerettetésének, megismertetésének tiszteletre méltó feladatát vállalja magára. A  koncertekre érkezőknek azonban még sosem kellett csalódniuk: a népszerű sorozatot a hazai zenei ismeretterjesztés jeles képviselői tartják kézben, ráadásul minden alkalommal elhívják magukkal kiváló zenésztanítványaikat is, akik alig néhány évvel idősebbek a nézőtéren ülőknél.

„Körbe, körbe, karikába...” - avagy formáljunk rondót!
Fotó: mupa.hu

Két kulcs illik a zárba: a pedagógia iránti elkötelezettség és a zene mindent felülíró szeretete nyitja szélesre a Hangulat Junior koncerttermének virtuális kapuját. Hogy kisebbek-nagyobbak egyformán élvezik majd a találkozást, arról a magyarországi klasszikus zenei ismeretterjesztés meghatározó alakjai, meg persze kiváló tanítványaik gondoskodnak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének feladata az ifjú zenei tálentumok mielőbbi felfedezése: itt tanít Eckhardt Gábor zongoraművész, aki tematikusan szerkeszti a Hangulat Junior koncertjeinek műsorát. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanszékének vezetője Fülei Balázs zongoraművész, aki általában egy-egy kamarazenei opus elemzésére összpontosít. Az egyes alkalmak jóval többet nyújtanak az analízisnél: a kiválasztott zeneművek értő kommentárok kíséretében hangzanak fel az Üvegteremben. És talán néhány év múlva a nézőtéren ülő fiatalok közül többen a színpadon foglalnak majd helyet…

Műsor:
Daquin: Le coucou (A kakukk)
J. S. Bach: C-moll francia szvit, BWV 813 - részletek
Mozart: A-dúr szonáta, K. 331 – III. Alla turca – Allegretto (Török induló)
Beethoven: B-dúr szonáta, op. 22 - IV. Rondo: Allegretto
Mendelssohn: Rondo capriccioso, op. 14
Bartók: Három rondó népi dallamokkal, Sz. 84, BB 92 – II. Vivacissimo

 

Közreműködők:
Zongora – Jenei Lúcia Donatella, Kádár Viktória, Nagy Krisztina
Moderátor – Eckhardt Gábor

Korosztály: 10-16 év
Időpont: március 7., 10.00-11.00
Helyszín: Müpa

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás