
Zabszalma koncert a Ludovika Fesztiválon
Koncertjeikkel járják az országot szabadtéri fesztiválok és színháztermek visszatérő vendégeiként. Műsoruk az egész családnak szól, az unokáktól a nagymamákig.
Péntektől vasárnapig várják a közönséget a Klebelsberg Kastélyban a magyar kultúra napja alkalmából.
A Klebelsberg Kastély január 20. és 22. között meghirdetett hétvégi rendezvénysorozatának pénteki nyitóeseményén A színház igazsága címmel tartanak beszélgetést a Nemzeti Színház két művészével, Szűcs Nellivel és Trill Zsolttal.
Január 21-én, szombaton a Silencio transeo – A XX. század elhallgatott irodalma című produkciót láthatják az érdeklődők Pataki András rendezésében, Molnár Anikó, Papp Attila előadásában. Az előadás a Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciója. Az előadás bevezetőjét Pataki András rendező, dramaturg, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára tartja.
Január 22-én, vasárnap délután a gyerekeket várja Écsi Gyöngyi mesemondó Angyalbárányok című előadásával, amely egy gömöri népmese, ízes nyelven és fantáziát tornáztató eszközökkel elmesélve.
A magyar kultúra napja alkalmából megvalósuló programok ingyenesen látogathatók, regisztrálni a [email protected] címen lehet.
Időpont: 2023. január 20–23.
Helyszín: Klebelsberg Kastély, 1028 Budapest, Templom utca 12.
Koncertjeikkel járják az országot szabadtéri fesztiválok és színháztermek visszatérő vendégeiként. Műsoruk az egész családnak szól, az unokáktól a nagymamákig.
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
Élete első fotókiállítását tartja Mackintosh Estherj.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre