
A nagybányai festők művészete – Gimesy Péter művészettörténész előadása
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
A produkció a közönség számára igazi zenei utazást ígér.
Jávori Ferenc „Fegya” több mint harminc évvel ezelőtt alapította a Budapest Klezmer Bandet. A formáció Fegya szerzeményeit, átiratait játssza, ezzel is népszerűsítve a Kelet-Közép-Európából származó tradicionális zsidó zenét.
A Budapest Klezmer Band Európában és a tengerentúlon is egyaránt ismert és közkedvelt együttes. Számtalan koncertjük mellett olyan egyedi koprodukciókban is szerepeltek, mint a Pannon Dalok Rost Andreával vagy a Purim, avagy a Sorsvetés a Győri Balettel. A számos színházi fellépés és koncert mellett Fegya két saját musicallel is büszkélkedhet, a Menyasszonytáncot az Operettszínházban, a Farmerkirályt pedig 2022 nyarán a Soproni Kőfejtőben mutatták be.
Már hagyomány az együttes életében a budapesti újévi koncert, amelyet a közönség is vár, és amelynek ezúttal a Műpa ad otthont. Ezen az estén is új oldaláról ismerhetjük meg a zenekart: vendégük lesz Molnár Piroska és Mikó István – egy megismételhetetlen estének lehetünk tanúi.
Jegyek kaphatóak online, valamint a Műpa jegypénztáraiban. További részletek itt találhatók.
Időpont: január 8., 16.00-20.00
Helyszín: Műpa Budapest
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
Élete első fotókiállítását tartja Mackintosh Estherj.
A művész a mostani programban Brahms legjelentősebb nagyszábasú szonátáját játssza, előtte egy válogatást, kedvenc, későbbi rövid műveiből.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre