
Fráter Zoltán a tények játékos felhasználására épülő „szellemjárása”, amely a „két egyetlen” közt őrlődő Karinthy tragikomikus helyzetét és élete döbbenetes érzelmi fordulatát mutatja be.
Karinthy Frigyes huszonöt éves, amikor kalandos körülmények között megszökteti nagy szerelmét, a háromgyermekes Judik Etel színésznőt. A férj haragja elől fél évig bujkálnak Berlinben, majd nagyobb összeggel megbékítve a férjet, Budapesten házasságot kötnek. Az író a „bogárka, bogaram” becézéséből adja a Boga nevet imádott párjának, aki az első világháború után kitörő spanyolnáthajárvány áldozata lesz. Karinthy ezt jegyzi naplójába felesége halála után: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött, amikor ő meghalt…”
A gyászoló férfi csaknem két év múlva, egy telefonvicc meghívását komolyan véve ismerkedik meg az akkor még férjes asszonnyal, Böhm Aranka orvosnővel. A szenvedélyes, minden férfit meghódító Aranka már másfél évtizede színesíti érzelmi viharaival a házasság hétköznapjait, amikor Karinthyt, aki mindvégig olthatatlan szerelemmel gondol Bogára, 1936-ban valóban műteni kell. Az élet-halál között lebegő író egyszerre két nővel viaskodik, képzeletben Bogával, a valóságban Arankával…
Megnézhető bármikor, a Madách365 Videótárban, on-demand változatban.
Hollós Máté előadás-sorozata a muzsika és az idő kapcsolatáról.
Hogy Magyarországon ki állított először karácsonyfát, lehetetlen pontosan megmondani. A fa állítása mellett rengeteg más szokás is volt.
Idén is várunk minden gyerkőcöt az Aprók Színházában! A történet végén megérkezik az igazi Mikulás is.
A koncerten rövid szimfonikus zenekari darabok szólalnak meg, kóstolót adva tizenkét hazai és egy kanadai kortárs szerző munkásságából.
Szóljon ez az advent a kulturális feltöltődésről és az élményszerzésről! – hangzik a 2023-as budapesti SlowXmas programsorozat jelmondata.
Bemutatják azokat az új improvizációs lehetőségeket, amelyek új utakat nyitottak a dzsesszben. Több technika használható a zenetanítás során is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre