Várkert Akusztik – Németh Juci & G. Szabó Hunor

A májusi Várkert Akusztik vendégei különböző formációkból jól ismert zenészek, akik a magánéletben egy párt alkotnak és most együtt is lépnek színpadra.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.09.
Várkert Akusztik

„Műsorukban saját szerzeményeik mellett múltbéli kedvenceikből válogatnak, amelyeket sajátos felfogásban és hangszereléssel adnak elő.

Németh Juci hét éven át énekelt az Anima Sound Systemben, filmezett Jancsó Miklóssal, riporter és műsorvezető lett a Magyar Televízió Kultúrház című műsorában, a Tápszínház társulatával a színházi életbe is belekóstolt. Dolgozott a Kispál és a Borzzal, a Žagarral, rendszeresen fellép a Kiscsillaggal és évek óta állandó vendége a Budapest Bár zenekarnak.

Varázslatos program nem csak romantikusoknak Fotó: Facebook

G. Szabó Hunor dobos, dzsesszzenész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett dzsesszdob szakon, a 2008-ban alapított The Qualitons mellett több zenekarban is dobol és gitározik. Többek között a Jónás Vera Experimentsel, a Borbély Mihály Quartettel, a Borbély–Dresch Quartettel szokott színpadra állni.”

Közreműködők:

Németh Juci – ének, fuvola, gitár, basszusgitár, ütőhangszerek

G. Szabó Hunor – ének, gitár, basszusgitár, dob

Időpont: május 9., 19 óra

Helyszín: Várkert Bazár, Rendezvényterem aula

További információkat itt találsz.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás