Leginkább aljas lerészegedésnek lehet nevezni azt az ököritófülpösi disznóvágást, amit december 11-én tartottak a jobbikosok. Az eseményt az ottani választókerületben induló Földi István szervezte, és leginkább az ő családja, helyi barátai és csak néhány jobbikos vett részt rajta.

Fotó: Borsonline.hu

Egész nap Jakabra és Molnár Enikőre vártak

Ide kapott meghívást V. Anita is, aki választókerületi szervezőként dolgozott akkor a pártban, és már hónapok óta az alelnök, Szilágyi György barátnője volt. Egyedül kellett azonban mennie, párja ugyanis nem kapott meghívást a buliba, hiába kérte azt számtalanszor az áldozat. „Többször feltettem a kérdést, hogy Gyuri miért nem jöhet, a rendezvény előtt és még aznap is, de mindannyiszor elzárkóztak. Mi már délelőtt 11 órára ott voltunk, még akkor is forszíroztam a dolgot, hiszen kora délután még odaérhetett volna” – mondja Anita.

A nemleges válasz miatt meg is állapodtak párjával, hogy csak délután kettőig marad, de Jakab Péter és Molnár Enikő többórás késése miatt kénytelen volt ottmaradni. „Mivel nekem Jakab Péter volt a főnököm, illett megvárni, amíg odaér. Eredetileg azt mondták, hogy dél-egy körül már ott lesznek, Enikő a telefonban folyamatosan az mondta, hogy félóra múlva ott vannak, de végül csak este hatra érkeztek meg, ez hosszabbította meg ennyire az eseményt” – meséli a nő, aki már kora délután menekült volna, ha nem kell főnökét megvárnia. Inzultálása ugyanis már akkor elkezdődött, amikor Földi családja (a szülei és felesége) még ott volt a bulin. „Az elején még csak szexista megjegyzések voltak, például amikor töltöttem a kolbászt, mondta, hogy milyen jól áll a kezemben, meg hogy milyen szerencsés a párom” – mondja az áldozat.

Jakab olyan részeg volt, hogy majdnem összeesett

Fotó: Bors

Jakabék végül este hatra érkeztek meg. A disznóvágás mindössze 19 nappal azután történt, hogy a Bors kiderítette, hogy a Jobbik elnöke hosszú hónapok óta eltitkolt élettársi viszonyban él Molnár Enikővel, a kabinetfőnökével. A leleplezést követően Jakab valószínűleg megpróbált visszamenni családjához, erről tanúskodott az is, hogy december elején feleségével közös fotót posztolt advent alkalmából. A kísérlet azonban sikertelen lett, így december 11-én, a disznóvágásra Jakab és Molnár először érkezik meg együtt, mint egy pár, így talán nem csoda, hogy a pártelnök hamar alaposan felöntött a garatra.

Amikor odaértek, nekem Jakab Péter mellett kellett lennem, Földi megkért rá, hogy ha azt látom, hogy üres a pohara, mindig töltsek neki. A végén már nagyon részeg volt, láttam rajta, hogy mindjárt összeesik, én etettem vele töltött káposztát, hogy valami felszívja a piát” – mondja Anita, aki ekkor már egyre kellemetlenebbül érezte magát. A délutáni szóbeli megjegyzések ugyanis a tettlegességig fajultak.

Fotó: Facebook

Földi folyamatosan fogdosott, egy ízben már az asztalra is fel kellett ülnöm, hogy ne kerülhessen mögém. Aztán táncolni kezdtünk, én Földivel, közvetlenül mellettünk pedig Gyüre Csaba táncolt Molnár Enikővel. Földi ekkor megint fogdosni kezdte a fenekemet, én pedig rákiabáltam emiatt. Gyüre Csaba ezt hallotta is, a vele táncoló Enikő viszont nem. Ő és Jakab folyamatosan azt állítják, hogy nem vettek észre semmit” – mondja Anita.

Kezébe nyomta a nemi szervét

Arra, hogy ez egy előre kitervelt bosszú volt, nemcsak az utal, hogy Szilágyi György nem vehetett részt a disznóvágáson. Hónapokkal azelőtt, hogy a nő és az alelnök összejöttek, a párt egyik politikusa, Miskolczy István megpróbált összejönni a nővel, még a feleségét is otthagyta volna. Anita azonban visszautasította. „Egy taggyűlésen letérdelt elém, és megkérte a kezem. Biztos vagyok benne, hogy ez a visszautasítás fontos és indító eleme az eseményeknek” – mondja. Miskolczy volt ugyanis az, aki Anitát behívta a szobába.

„Megkért, hogy menjek be, mert Földi egy fontos dologról szeretne velem beszélni. Mivel előtte megkértem Gyüre Csabát, hogy beszéljen vele, hogy hagyja abba a fogdosásomat, azt gondoltam, hogy bocsánatot akar kérni. Miskolczy aztán bezárta mögöttem az ajtót,Földi pedig beszorított a fürdőszobába, és elővette a nemi szervét. Akkor már izgalmi állapotban volt. A kezembe nyomta és megpróbált megcsókolni is. Könyörögtem neki, hogy hagyja abba” –mondja Anita. A tragédia egy hajszálon múlt, a nő szerencsére mielőtt bement a szobába, megkérte Gyüre Csabát, hogy menjen majd utána. Ment is, és addig dörömbölt a fürdőszobaajtón, amíg Földi gyorsan el nem tette a nemi szervét, majd ajtót nyitott, mintha mi sem történt volna. Anita és Gyüre azonnal elhagyták a helyszínt, a zaklatott nő pedig rögtön élettársát hívta telefonon.

Jakab szerint közeledés, ha egy férfi egy nő kezébe nyomja a nemi szervét

Bár a történtek óta 5 hónap telt el, ma is nehezen beszél az eseményekről. A Jobbik elnökségét hiába kérték rá, hogy legyen következménye az erőszaknak, Jakab Péter először azt mondta, ő nem is tudott a történtekről, később ezt arra módosította, hogy hallotta, hogy „történt valami közeledés”. Szilágyi azonban azt mondja, azt, hogy Földi élettársa kezébe tette a nemi szervét, Jakab Péternek is elmondta. Ez a tény pedig nehezen nevezhető „valamiféle közeledésnek”. Persze az is érthetetlen, hogy Jakabék ott, a rendezvényen, hogy nem vették észre, hogy mi történik. Molnár Enikő nem hallotta, amikor az áldozat rákiabált Földire, Jakab pedig azt nem látta, hogy a mellette táncoló Földi nemi aktust imitáló mozdulatokat tesz a vele szemben álló áldozatnak. Mint a három majom: nem lát, nem hall, nem beszél. Az ügyben a párton belül etikai vizsgálat indult, Anita pedig feljelentést tett, a rendőrség nyomoz az ügyben. Most azt mondja, nem elég, hogy át kellett mindezt élnie, most senki sem hisz neki, még őt, az áldozatot állítják be hazugnak. Mindössze a Fidesz-frakció női képviselői álltak ki mellette, akik közleményben utasították el a vele történteket.