RETRO RÁDIÓ

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására





Minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón.



Megosztás
Szerző: MTI
Létrehozva: 2023.04.25.
Módosítva: 2023.04.25.
pápalátogatás

Kovács Zoltán kiemelte: Ferenc pápa alapvetően apostoli látogatásra érkezik, de a rendezvényszervezés, a keretek biztosítása állami feladat.

Jelezte, az állam mindenben, így a helyszínválasztásokban, a programok tartalmában a Magyar Katolikus Egyház, illetve a pápai delegáció szándékai szerint, döntéseihez igazodva járt el.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: Ferenc pápa látogatása – noha a programok között van, amelyik érint állami vonatkozású témákat is – alapvetően apostoli, „lelki természetű” látogatás.

Ferenc pápa látogatása politikai beállítottságtól függetlenül mindenkinek fontos – mondta a politikus, majd azt kérte, a látogatás ideje legyen „treuga Dei”, vagyis Isten békéjének időszaka, a politikai harc a látogatás után folytatható.

 Jelezte, a vasárnapi pápai szentmise helyszínéül szolgáló Kossuth téren az oltárépítés legfontosabb szempontja az volt, hogy minél többen elférjenek a téren.

 

FERENC pápa
Fotó: Illyés Tibor

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke arról beszélt: Ferenc pápa látogatása nemcsak a katolikus hívőknek, hanem az egész magyar nemzetnek megtiszteltetés és örömteli találkozás lesz. Mivel Ferenc pápa egészségi állapota miatt vidékre nem látogathat el, a szervezők feladata, hogy mozgósítsák az országot és minden egyházmegye híveit, vezetőit Budapestre hívják – fűzte hozzá.

Kitért arra: 

a Papp László Sportarénába is hívtak határon túli fiatalokat és a vasárnapi – mindenki számára nyitott – szentmisére is sokan érkeznek majd a határon túlról.

Tóth Tamás, az MKPK titkára azt mondta: a programokat úgy szervezték meg, hogy azokon az egész ország, valamennyi magyarországi egyházmegye és szerzetesi közösség reprezentálva legyen.

A Kossuth téri szentmisére az MKPK az ilyenkor szokásos módon meghívta a környező országok püspöki konferenciáinak a delegációit is, akik örömmel jönnek el

– tette hozzá Tóth Tamás.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójának ismertetése szerint Ferenc pápa védelmét magyarországi tartózkodása idején a TEK látja el a nap 24 órájában, a társszervezetekkel, titkosszolgálatokkal együttműködve.

Kuczik János Zoltán országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a rendőri biztosítás kiterjed nemcsak a programok helyszínére, hanem ezeknek a helyszíneknek a megközelítési és távozási útvonalaira is, valamint lesznek rendőrök vasárnap a pályaudvarokon és a jelentősebb csomópontokon.

Egyes útszakaszokat, tereket időszakosan le fognak zárni, illetve bizonyos útvonalakon megállási és várakozási tilalmat vezetnek be. Ezekről a police.hu oldalon, illetve a kihelyezett táblákról lehet tájékozódni. Azt kérte, aki az érintett területen parkol, időben álljon el, mert a tilosban parkoló gépjárműveket a rendőrség elszállítja. Az elszállított autókról a 06-80-180-780-as zöld számon kérhetnek felvilágosítást tulajdonosaik.

A programokra érkezőket Kuczik János Zoltán arra kérte, használják a közösségi közlekedést, hozzátéve, a BKK külön oldalt működtet majd a pápalátogatás idején hasznos közlekedési információkról.

Elmondta azt is, vasárnap reggel 6 órakor kezdődik a beléptetés a Kossuth térre, ahova szeszes italt, pirotechnikai eszközöket, üvegtárgyakat, fémtermoszokat, a közbiztonságra veszélyt jelentő, valamint távirányítású eszközöket, kerékpárt, rollert, élő állatot nem lehet majd bevinni.

Újságírói kérdésre válaszolva Kovács Zoltán jelezte, a Kossuth téri misére korlátozás nélkül várnak mindenkit, a többi programra csak a meghívottak léphetnek be.

Semjén Zsolt hozzátette: 

a vasárnapi szentmise kivetítőkön látható lesz a Kossuth tér körüli utcákon is.

Szintén kérdésre Semjén Zsolt hangsúlyozta, a pápalátogatáson mélységesen ellenzi bármilyen politikai szimbólum használatát.

Megjegyezte, szerinte Bayer Zsolt nem hirdetett békemenetet, hanem azt mondta, menjenek el a pápai misére azok, akik a békemenetre elmentek.

Semjén Zsolt ehhez hozzátette: ő szeretettel várja azokat is, akik kordont bontanak. A békemenet résztvevőitől kezdve a kordonbontókig mindenki jöjjön el a Kossuth térre, aki tiszteli Ferenc pápát – mondta, azt kérve ugyanakkor, hogy semmilyen politikai jellegű megnyilvánulás ne történjen a misén.

A magyar kormány és Ferenc pápa illegális bevándorlásról megfogalmazott, eltérő véleményét úgy értékelte, míg a pápa a világegyházat és a menekültek szempontjait képviseli, addig a magyar állami vezetők a magyar nemzetet. Tisztelettel meghallgatják a pápát, és a karitatív szervezetek támogatásával igyekeznek segíteni a menekülteket, ugyanakkor kötelességük megvédeni a magyar népet az illegális migráció következményeitől.

A szexuális visszaélésekről Semjén Zsolt hangsúlyozta, a magyar állam szempontjából teljesen érdektelen, hogy az elkövető milyen foglalkozású, mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak. Megjegyezte, az egyházi szabályok sokkal szigorúbbak mint az államiak.

Szintén kérdésre válaszolva Kovács Zoltán elmondta, nincs tudomásuk a pápalátogatás idejére szervezett demonstrációról.

A költségekről szólva azt mondta, a pápalátogatás költségeit az állam fedezi, a pontos összegről – biztonsági okokból – csak a látogatás után adnak felvilágosítást.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.

 





 





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás