RETRO RÁDIÓ

Mutatjuk a kormány legfrissebb döntéseit





Íme, a csütörtök délelőtti kormányinfó részletei.



Megosztás
Szerző:
2023.03.23. 10:28
Kormányinfó

Szentkirályi Alexandra szerdán jelentette be: ma délelőtt 10 órakor kormányinfót tartanak Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Mutatjuk a részleteket.

 

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy továbbra is az ukrajnai háború van a középpontban. Komoly aggodalomra ad okot, hogy nem a békés megoldás, hanem az eszkaláció irányába haladnak a folyamatok. Fegyverszállításban nem veszünk részt, és életet menteni csak azonnali tűzszünettel lehet – tette hozzá. NATO-tagállam nem avatkozik közbe, amíg nem éri támadás a szövetség területét. 

Magyarország a közös lőszerbeszerzésben részt vesz

Magyarország az elsők között hozott létre olyan magas készültségű magyar parancsnokságú NATO-csapatot, amelyben amerikai és török katonák is részt vesznek – mondta Gulyás. Egyelőre egy közös uniós lőszerbeszerzésről tárgyalnak egy hétéves időszakra az uniós vezetők. Magyarország a közös lőszerbeszerzésben részt vesz, de ebből nem küld Ukrajnába – tette hozzá. Jövő héten döntenek a Fidesz által benyújtott békehatározatról a képviselők – mondta a miniszter. 

Magyarország továbbra is támogatja humanitárius módon Ukrajnát – mondta a miniszter. 

Gulyás: Ez nem változtat a céljainkon

Ismerjük Brüsszel véleményét, hogy kritikus a gyermekvédelmi törvénnyel szemben, a bíróság döntését megvárja Magyarország – mondta Gulyás. Mindez nem változtat azon, hogy megvédjük a gyermekeket – tettte hozzá. 

Mi lesz a dollárbaloldal botrányával?

Hibás döntés, hogy nem kapnak támogatást a magyar gazdák az ukrán gabonadömpingből eredő károk miatt – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Teljesen fel kell tárni a dollárbaloldal ügyeit, a parlament illetékes bizottsága meg fogja hallgatni az Állami Számvevőszék elnökét – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Mindezek után a pártok reagálhatnak majd az elhangzottakra – tette hozzá.  

Egy számjegyű infláció lehet az év végére

A kormány azzal számol, hogy az infláció az év végére egy számjegyű lesz. Fenn kell tartani az átlagos fogyasztásig a rezsicsökkentést, az árstopokat és a kamatstopokat. Ezeket az intézkedéseket fenn kell tartani az infláció kordában tartása érdekében – mondta egy másik kérdésre a miniszter. 

Gulyás: Ez a nagyobb probléma

Az elmúlt hetek pedofilbotrányai kapcsán Gulyás az Origo kérdésére elmondta, hogy nem a mostani büntetési tételek alacsony szintje az elrettentő, hanem a nagyobb baj, hogy a 14 év feletti fiatalokat semmi sem védi. Senki nem mondja, hogy egy 40 éves felnőtt viszonya egy 15 évessel teljesen rendben van – mondta a miniszter. 

Hemzseg a hazugságoktól az amerikai emberi jogi jelentés

Azok az erők, amelyek nem sajnáltak 4 milliárdot arra, hogy ne a mostani kormány legyen hatalmon, azok most írtak egy jelentést. A jelentésben szereplő állítások hazugságok, így az igazságszolgáltatás esetében is. Az amerikai emberi jogi jelentésnek semmilyen jogi relevanciája nincsen – mondta egy másik kérdésre Gulyás. 

Gulyás: A bizottság nem jogszerűen jár el Magyarországgal szemben

Az Európai Bizottság illetékesei csúsznak a visszajelzésekkel – mondta egy másik kérdésre Gulyás. A bizottság nem jogszerűen jár el Magyarországgal szemben. 

„Ez teljesen méltatlan”

Gulyás Gergely az Origo kérdésére úgy fogalmazott:

Teljesen méltatlan, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök március 15-e alkalmából talpnyalónak nevezte a Fideszre szavazókat.

A magyar állam megveszi a repülőteret?

A Budapest Airport esetleges megvásárlásával kapcsolatban azt mondta, hogy egy adásvételi szerződés aláírását követően négy-öt hónap, míg magyar tulajdonba kerülhet. Egyelőre nem kívánta megerősíteni, hogy erre még idén sor kerülhet-e. 

„Gyurcsány osztja a lapokat a baloldalon”

Gyurcsány osztja a lapokat, a pozíciókat és a feladatokat a baloldalon – mondta egy másik kérdésre Gulyás. 

Szabad az út a történelmi Magyarország szimbólum előtt

Vihetnek be történelmi Magyarországot ábrázoló molinókat a meccsekre – mondta egy kérdésre Gulyás.

Önmagában nem diszkriminatív a történelmi Magyarország szimbólum.

Még nem kaptak választ

Gulyás kérdésre elmondta, az igazságügyi kérdésekben megegyeztek a bizottsággal, de egyelőre nem kaptak választ a testülettől. 

Nem szimpatizál az amerikai vezetés a magyarral

Gulyás kérdésre elmondta, Magyarország szövetségese az Egyesült Államoknak. Mi mindig is jó viszonyra törekedtünk a szövetségeseinkkel.

A jelenlegi magyar kormánnyal nem szimpatizál a mostani amerikai vezetés, ezért olyan területeken próbálunk együttműködni, ahol vannak kapcsolódási pontok.

 

Gulyás arról is beszélt, hogy nem a magyar fél fizette az ottani ellenzék kampányát, hanem ez fordítva történt. 





 





Ezeket olvastad már?
Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél feliratkozás