
Döbbenetes felvétel! Tízezrek tüntettek Brüsszelben a szankciók ellen
Tízezrek vonultak Brüsszel utcáira azt követelve, hogy a kormány azonnal intézkedjen a megélhetési válság ügyében.
A tüntetést az ország három legnagyobb szakszervezete hirdette meg. Ez a megmozdulás is annak a jele, hogy „komoly elégedetlenségi hullám söpörhet végig Európán” – számolt be a hírről a Ripost az Euronews információi szerint.
Az Euronews stábjának többen is elmondták a helyszínen, hogy nem jönnek ki a fizetésükből, míg mások a kormány segítségére tudnak csak számítani.
Az összeállításban elhangzott, hogy Belgiumban a fizetéseket az előző évi infláció mértékével emelik. A szakszervezetek ennek ellenére újratárgyalnák a munkaügyi szabályokat, hogy növeljék a bérek vásárlóerejét.
Rövidesen beköszönt az „elégedetlenség tele”
„Európában hasonló tüntetések voltak már Ausztriában, Csehországban és Görögországban is az emelkedő árak miatt” – emlékeztetett a portál.
„Ez a tüntetés egy újabb jele annak, hogy hamarosan beköszönt az elégedetlenség tele. Novemberre általános sztrájkot terveznek Belgiumban” – ismertette az Euronews tudósítója.
A tüntetésről készült tudósítást alább tekinthetik meg:
Top hírek


Hatalmas áttörés: Több mint 4000 éves, arannyal borított múmiát találtak
A feltárás során nemcsak szobrokat találtak.

Eladó a kolbászcsempe és a kézzel gyártott hógolyó – ezek az internet legőrültebb hirdetései
Hirdetéseket, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre