
Országosan a pedagógusok döntő többsége távol maradt a sztrájktól
A sztrájk jogi feltételei nem álltak fenn, mégis megtartották a demonstrációt.
Országosan az iskolákban foglalkoztatott pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett rész a hétfői sztrájkban - közölte az előzetes adatok alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
A tárca a közleményében sajnálatosnak nevezte, hogy a szakszervezetek annak ellenére megszervezték a sztrájkot, hogy annak jogi feltételei nem álltak fenn.
A minisztérium szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk, mivel a bíróság csak pénteken hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot, a jogszabály szerint pedig sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla.
Lebukott a PDSZ és a PSZ a kék szalaggal
Mint arról korábban beszámoltunk, a január 31-ére tervezett pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója volt.
A Magyar Nemzet birtokába jutott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közös dokumentuma, amiben az állt: Célszerű, ha a sztrájkban résztvevők kék szalagot viselnek, és a sztrájk idejére transzparensek is készülnek.
Mint ismert, Márki-Zay Péternek, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének az ötlete a kék szalag viselése, elmondása szerint ezzel akarja felhívni a figyelmet az elszámoltatásra és a korrupció elleni küzdelemre. Most úgy tűnik, hogy a politikai akció már az iskolákba is beférkőzne a két pedagógusszervezetnek köszönhetően.
Top hírek


Hatalmas áttörés: Több mint 4000 éves, arannyal borított múmiát találtak
A feltárás során nemcsak szobrokat találtak.

Eladó a kolbászcsempe és a kézzel gyártott hógolyó – ezek az internet legőrültebb hirdetései
Hirdetéseket, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre