
Bajnaiék volt wallisos kollégája a Városháza-ügy koronatanúja
Karácsony Gergely jóslatától eltérően Bodnár Dezső, Bajnai Gordon és Gansperger Gyula egykori wallisos kollégája jelent meg tanúként a Városháza-ügyet vizsgáló fővárosi bizottság előtt hétfőn.
Kiderült, hogy ő írta azt a közjegyző által hitelesített levelet, amely azt erősítette meg, hogy a főpolgármester tudtával és a főváros kezdeményezésével akarták eladni a Városházát. Bodnár a bizottság előtt azt is megismételte, hogy 10 százalékos jutalékot akartak kérni az eladás után a vevőktől – tudta meg az Index.
Nem sikerült eltalálnia Karácsony Gergelynek, hogy ki lesz a Városháza-ügy koronatanúja, ugyanis a főpolgármester jóslatával ellentétben nem Zentai Péter, hanem Bodnár Dezső, Bajnai Gordon és Gansperger Gyula volt wallisos munkatársa jelent meg a fővárosi vizsgálóbizottság előtt hétfőn – írja a portál.
A koronatanú megismételte korábbi állításait
Mint ismert, Karácsony Gergely csütörtökön arra reagálva, hogy egy rejtélyes tanú jelentkezett az ügyben – aki közjegyző által hitelesített nyilatkozatban erősítette meg a Városháza eladásának szándékát – azt írta a Facebookon, hogy Zentai Péter az illető, akit „fideszes bűnözőnek” nevezett.
Mindezek után kiderült, hogy Bodnár Dezső a rejtélyes koronatanú, akinek a neve már korábban is előkerült a Városháza-ügyben, ugyanis az ő hangja is szerepelt egy november 26-án közzétett hangfelvételen, amelyen arról lehetett hallani, miként működik a fővárosi ingatlaneladásoknál a „jutalékos rendszert”.
10 százalékos jutalékot kértek
Bodnár Dezső a bizottság előtt arról is beszélt, hogy egy másik megbeszélésen esett szó a 10 százalékos jutalékról, amelyet Berki Zsolt kért volna az üzlet után.
Kérdésre válaszolva elmondta a koronatanú, hogy Berki Zsolt kereste meg a Városháza értékesítésének ötletével. Bodnár szerint Berki kifejezetten magabiztos volt, és úgy viselkedett, mint aki maga képviseli a Fővárosi Önkormányzatot.
A koronatanú kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy ő nem vett részt az említett jutalékos rendszerben – írja az Index.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Top hírek


Hatalmas áttörés: Több mint 4000 éves, arannyal borított múmiát találtak
A feltárás során nemcsak szobrokat találtak.

Eladó a kolbászcsempe és a kézzel gyártott hógolyó – ezek az internet legőrültebb hirdetései
Hirdetéseket, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre