RETRO RÁDIÓ

Indul a Fóti Filmstúdió fejlesztése





Heteken belül megkezdődnek négy új műterem építési munkálatai a Fóti Filmstúdióban - tájékoztatta hétfőn a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.04.
építkezés

A tájékoztató szerint a minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztésében a Fóti Filmstúdió gyártó bázisa kapacitása csaknem ötszeresére bővül, a fejlesztés előkészítési munkái másfél éve tartanak.

Az NFI közlése szerint a stúdiókompluxum fejlesztésében épülő négy új filmstúdió további 10 ezer négyzetméter hasznos alapterülettel növelik a jelenlegi stúdiókapacitást, így összesen 12 ezer 670 négyzetméter állhat majd a produkciók rendelkezésére, négy műteremből 2-2 pedig összenyitható, ezáltal nagy volumenű produkciók igényeit akár párhuzamosan is ki tudja szolgálni.

Reprezentatív fogadóépület is épül 40 férőhelyes vetítővel, valamint irodaépülettel, éttermi épületekkel, és raktárkapacitással is bővül a telephely. Sor kerül a meglévő épületek energetikai rendszere, a belső út- és közműhálózat felújítására és fejlesztésére is.

Mint írják, az átfogó munkálatoknak köszönhetően a fóti stúdiókomplexum nemzetközi és hazai viszonylatban is meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak és üzemeltetési költségei gazdaságosabbá válnak. A kivitelezési munkálatok több szakaszban valósulnak meg, a teljes fejlesztés tervezett befejezése 2023 vége.

A magyar mozgóképipar közel 20 ezer szakembernek ad munkát és jelentős gazdasági tényezőként komoly hasznot hoz az országnak” - hívja fel a figyelmet az NFI tájékoztatójában Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke.

Mint mondta, a streaming tartalom térhódításával a filmgyártási költések az elmúlt években folyamatosan növekedtek, és 2017 óta meghaladják az évi 100 milliárd forintot.

A hazai filmipar kapacitásának bővítése versenyelőnyt biztosít a nemzetközi piaci környezetben, és elősegíti az állami támogatással készülő magyar produkciók kiszolgálását is, így a Filmintézet közfeladatú tevékenységének ellátását is új perspektívába helyezi” - összegezte Káel Csaba.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás