
Életveszélyes szórakozás, így szervezik az illegális házibulikat
A csoportok „éjszakai életpótlóknak”, „elhagyatottságban egymásra találtaknak”, kötekedésmentes házibuli-keresőknek nevezik magukat. Mindegy, hol és kikkel, csak buli legyen. Nem kell sok energiát belefektetni, elég csak fellépni a Facebookra.

A kormányfő bukásához vezetett a belpolitikai káosz Szlovákiában
Az Igor Matovic kormányfő vezette négypárti kormánykoalíció szétesett, azonban a vasárnapi egyeztetések eredményesebbek voltak az eddigieknél. Többnapos tárgyalás után a miniszterelnök felajánlotta lemondását.

Albánia már a nyári turistaszezonra készül, tömeges oltókampányt indítottak
Hetvenévesnél idősebb emberek százai gyülekeztek a vasárnap Tirana főterén két sátorban kialakított oltóközpont előtt vakcinára várva. Eddig csak 65 ezer egészségügyi dolgozót, a nyolcvanévesnél idősebbeket és a tanárokat oltották be.

Elképesztő, több híres focistával is ágyba bújt az állapotos modell, aki most nem árulja el, hogy ki az apa
Gyermeket vár Eglantine Aguilar angol modell, aki majdnem az összes angol klub sztárfocistáját elcsábította már. Ő tudja ki az apa, akiről annyit tudunk, hogy sokkolta a hír.

Kiderült, ezért árulja római luxuslakását Cicciolina
133 millió forintért megszabadulna római luxuslakásától Cicciolina. A magyar származású híresség már eldöntötte, mit kezd majd az ingatlanért kapott tetemes összeggel.

Fantasztikus teljesítmény, Hamilton nyerte az idénynyitót Bahreinben
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az izgalmas hajrával zárult Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat Szahírban.

Megrázó vallomás, ezt mondta el egészségi állapotáról Klapka György fia
Dennis elárulta, hogy a gyógyszereknek köszönheti az életét. Kapcsolatai tönkrementek a hagyaték miatt, és most egyelőre komoly párkapcsolatot sem szeretne.

Erre senki nem számított, meglepő kijelentést tett Schumacher fia
A Forma–1-ben debütáló Mick Schumachert a világbajnoki esélyeiről faggatták a riporterek, de erre a válaszra egyáltalán nem számítottak.

Óriási eredmény: Magyarország az első az átoltottság terén az unióban
A magyar felnőtt lakosság 21,6 százaléka részesült legalább az első adag vakcinában. Így Máltát is megelőztük az átoltottság terén az Európai Unión belül.

Telitalálat a Hatoslottón, valaki 618 millió forinttal lett gazdagabb
Valaki most minden bizonnyal pezsgőt bont valamelyik magyarországi városban vagy településen, miután a 12. játékhéten sikerült eltalálnia az összes számot a Hatoslottó szelvényén.

Újabb botrány a királyi család körül: Meghan apja ezt kérte Oprah Winfrey-től
Meghan Markle édesapja, Thomas szeretné elmesélni az ő szemszögéből is a történteket, miután lánya nem túl kedvesen nyilatkozott róla a híressé vált interjúban.

Hátborzongató, az időutazó férfi megmondta, mikor hal ki az emberiség – Videó
Egy fiatal időutazónak vallja magát és rendszeresen tölt fel videókat a TikTokra, ahol azt próbálja bizonygatni, hogy járt a jövőben. A kihalt utcákról készült felvételek nagyon nyomasztóak.

Gonosz szuperhős lesz a nagymamakorú színésznő
A 76 éves, Oscar-díjas Helen Mirren még mindig kirobbanó formában van.

Gyalázat, betörtek egy budapesti oltópontra tegnap éjszaka, ezt mind elvitték a tettesek
Lehet, hogy drogosok voltak azok az elkövetők, akik betörtek a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházba, ami március óta üzemel oltópontként. Nem voltak elég gyorsak, a rendőrök elfogták őket.

Most kell igazán óvatosnak lennünk, a következő napokban tetőzhet a járvány
Rusvai Miklós víruskutató arra figyelmeztetett, hogy a következő napokban tetőzhet a vírus harmadik hulláma és arról is beszélt, hogy terjeszthetik-e a vírust a beoltottak.

A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap a Facebook-oldalán tette ezt a kijelentést, tudatva, hogy hamarosan a nyugdíjasok postaládájába érkezik a JóKor magazin legújabb száma.
7285
8420
