
Tóth Vera is megkapta az oltást, így kerülhetett sorra
A népszerű énekesnő kedden megkapta a koronavírus-járvány elleni vakcináját.

A szakértő szerint közel van a harmadik hullám teteje
Mivel a koronavírus örökítőanyagának koncentrációjában országosan stagnáló tendencia figyelhető meg, hamarosan elérünk a harmadik hullám tetejére.

Szexuálisan molesztálta lányát a férfi, ez lett a büntetése
Az apa több hónapon keresztül molesztálta kislányát, mint kiderült a két évvel idősebb fiát is bántalmazta.

Szurit árul a cukrászda
Boldogsághormon-termelődés, függőség – ilyen és ehhez hasonló mellékhatásai vannak azoknak az oltóanyagoknak, amelyeket egy magyar cukrászdában árusítanak.

Így védjük a gyalogosokat
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában ezúttal a gyalogosok biztonságát vesszük górcső alá, sok információval és jó tanáccsal. (X)

Ő tartotta rettegésben a VIII. kerület idős asszonyait, így csapott le kiszemelt áldozataira
Gátlástalanul támadta meg az idős nőket a rabló, akit végül sikerült elfogniuk az egyenruhásoknak.

Komoly fordulat az időjárásban
Pár napot még várat magára a jó idő, addig még havazásra is számítani kell.

Nem lennénk ennek a BMW-snek a helyében, ezt kellett látnia a sofőrnek – Fotó!
Sokan kapnánk helyben agyvérzést, ha ez a látvány fogadna minket.

Drámaian emelkedett a halottak száma, itt vannak a legfrissebb adatok
Hazánkban folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 536 751 fő, közülük 1 005 936 fő már a második oltását is megkapta.

Közel hatszázezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt a világban
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma.

Borzasztó, a 9 éves kislány az éjszaka közepén tárcsázta a segélyhívót, de a rendőrök nem értek oda időben - Videó
Lövések hangjára riadt fel álmából a kislány, első dolga volt értesíteni a rendőrséget. A bejelentése alapján találtak rá a családirtóra, aki végül saját magát is megölte.

Nagy bejelentést tett az IKEA, erre senki nem számított
Kedden óriási mérföldkőhöz érkeztünk, amit maga Orbán Viktor jelentett be, a beoltottak száma elérte a 2,5 milliót, nyithatnak a szolgáltatások.

Lőw Zsolt történelmet írhat a Bajnokok Ligájában
Ha a Chelsea sikerrel jár a Porto elleni ma este kezdődő Bajnokok Ligája-párharcban, akkor a londoniak magyar edzője, Lőw Zsolt történelmet ír a sorozatban.

Tragikus pecázás, életét adta vízbe esett fia megmentéséért a tiszabecsi férfi
Egy boldog apa-fia nap fordult szörnyű tragédiába a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rétközi-tavon.

Mától kezdődik az ország fokozatos újraindítása, íme a részletek
A miniszterelnök közlése szerint a beoltottak száma elérte a 2,5 milliót, így szerdától nyithatnak az üzletek és újraindulhatnak a szolgáltatások.

Már lehet jelentkezni a fel nem használt oltóanyagokra Belgiumban
Belgiumban keddtől lehetett jelentkezni a fel nem használt, illetve a fiolákban a nap végén maradt koronavírus elleni oltóanyagokra, a várólistára néhány órán belül több mint 400 ezren regisztráltak országszerte.
7256
8432
