
Bejelentették! Elkerülhetetlen lesz az aszteroidaütközés
Először bocsátott fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy olyan űrszondát, amely szándékosan neki fog csapódni egy aszteroidának, hogy a Földdel való esetleges összeütközés elkerülése céljából megváltoztassa annak pályáját.

Hatalmas bejelentést tett Ákos
A Kossuth-díjas előadóművész minden eddiginél lenyűgözőbb látványvilággal, régi Bonanzás zenésztársával és legnagyobb slágereikkel készül a közönségnek.

Csűrös Karola egyszer fenyegette meg válással a férjét, ez is a Szomszédok miatt volt
Amikor a színésznő férjétől hallott Etus karakteréről, azt érezte, mindent meg kell tennie azért, hogy ő kapja meg ezt a szerepet. Mint kiderült, felesleges volt aggódnia.

„Te egy perverz vagy, takarodj innen!” – kislányokat sokkolt a perverz férfi
A szatír útbaigazítást színlelve tette láthatóvá a gyanútlan járókelők előtt a nemi szervét.

„A pálinkának egészen más szerepe van” – megdöbbentő tévhiteket cáfolt Kásler Miklós a koronavírusról
Nagy öröm látni, hogy aktivizálták magukat az emberek – mondta az oltópontoknál kígyózó sorokkal kapcsolatban prof. dr. Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében.

Kiderült: ez a férfi gyilkolta meg B. Borbálát angliai otthonában
A 24 éves fiatal lányt bradfordi otthonában találták meg holtan vasárnap. A brit rendőrság azonnal nyomozni kezdett az ügyben, és most úgy tűnik, meg is találták a gyilkost.

Kim Kardashian egy jacuzziban pózol - Fotó!
A valóságshow-sztár a megszokottnál több dögös képet rak ki magáról a közösségi oldalára, amióta szakított Kanye Westtel.

Szívbemarkoló fotók Csűrös Karoláról - Videó!
Az egész országot megrázta a szomorú hír szerdán, elhunyt a magyar színésznő, érdemes művész.

Eredményes volt a razzia: bűnözők, drogosok buktak le a budapesti éjszakában hétvégén – Videó!
Tisztogatást rendeztek a rendőrök az V., VI. és VII. kerületben hétvégén, A razzia eredményes volt, hiszen 20 embert állítottak elő különböző okokból.

Berki Krisztiánék nem titkolóznak tovább, végre megmutatják a kis Emmát
A botrányairól is ismert apuka egy Instagram-poszt alatt végre bejelentette, hogy nem rejtegeti tovább az újszülött kislányát.

Melyik betűvel egészítenéd ki az alábbi szót? Döntésed elárulja, ki vagy valójában
Megismernéd a tudatalattid? Roppant egyszerű teszttel mutatjuk meg, hogyan működsz, mik a legjellemzőbb tulajdonságaid.

Az egész ország gyászolja! Így búcsúznak a hírességek Csűrös Karolától
Magányosan, hosszan tartó betegeskedés után hunyt el a magyar színésznő, érdemes művész.

A Föld bajnokai kevesebb műanyagot használnak. Csatlakozz Te is!
Ha szelektíven gyűjtöd a hulladékot, különösen szembetűnő lehet, hogy milyen sok műanyagot használsz nap mint nap. (x)

Motoron száguldozik a vak férfi, így kaphatott jogosítványt Ausztráliában – Videó!
Azt nem tudja, hogyan néz ki egy motor, de mindig is motorozni szeretett volna a 32 éves ausztrál vak férfi. A navigációban az egyik barátja segített neki.

Borzasztó iróniát mutat be egy fővárosi buszmegálló – Fotó!
A fővárosban sétálva különféle életképekkel találkozhat az ember. Amilyenbe azonban olvasónk botlott, attól egészen elszörnyedt.

Már újra szeretett férjével lehet Csűrös Karola...
Csűrös Karola onnantól kezdve nem volt a régi önmaga, mióta elvesztette a férjét, a Szomszédok rendezőjét, Horváth Ádámot. Ősz elején már a telefont sem vette fel senkinek.
6345
8432
