RETRO RÁDIÓ

Csűrös Karola egyszer fenyegette meg válással a férjét, ez is a Szomszédok miatt volt





Amikor a színésznő férjétől hallott Etus karakteréről, azt érezte, mindent meg kell tennie azért, hogy ő kapja meg ezt a szerepet. Mint kiderült, felesleges volt aggódnia.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.24.
Örök szerelem

A ma elhunyt színésznőnek rengeteg színházi szerepe volt, de az ország leginkább a nyolcvanas évek legendás sorozatának, a Szomszédok Etusaként ismerte meg.

„Eleinte nem is értettem, mit akarnak, amikor ordítoztak utánam a gyerekek az utcán, hogy »tyúkanyó, tyúkanyó«. Aztán megszoktam, hogy hiába van rossz napom vagy sietős dolgom, mindenkit végig kell hallgatnom, aki a legszemélyesebb élményeivel állít meg az utcán, nem is engem, hanem Etust”idézte fel a 24.hu. a színésznő visszaemlékezését.

A legendás sorozatot férje, Horváth Ádám rendezte, és emiatt sokszor vádolták azzal, hogy protekciósan került a produkcióba. Mint ahogy azt egyszer viccesen elmesélte, nem is a férje kérte fel rá, a szerepet ő „erőszakolta ki”:

„Egyetlen egyszer mondtam, hogy elválok tőle: amikor a Szomszédokat tervezve, mesélt Etusról. Akkor „fenyegettem meg”, hogy végeztünk egymással, ha nem kaphatom meg ezt a szerepet. Nevetve válaszolta, hogy ez is egy lehetőség, de ő valójában nekem találta ki Etust. Azt azonban egyikünk sem akarta, hogy pusmogni kezdjenek: azért kerültem be a Szomszédokba, mert a férjem rendezi. A forgatáson már rötyögtek a kollégák, hogy jó kis protekcióm van, mert Ádám velem volt a legszigorúbb, még egy hiányzó névelőért is ráncolta a szemöldökét.





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás