
Leszakad az ég: erre a kilenc vármegyére adtak ki riasztást
Az időjárás-előrejelzés komor képet fest elénk.
A hőmérő higanyszála jelentősen megugrik. Az időjárás meglepő fordulatot vesz.
Az elkövetkező napokban marad a napos és melegebb időjárás, a HungaroMet szerint napos idő várható, fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont a délutáni órákig még maradhatnak felhős, borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok is, másutt nem várható csapadék az országban.

Szerdán változóan rétegfelhős idő várható, akár többórás napsütéssel, csapadék nélkül. A szél már csak néha élénkül meg. Reggel 0, délután 10 fok körüli értékeket mérhetünk.
A ködfoltok megszűnése után csütörtökön fátyolfelhők szűrte napos időre van kilátás. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a szél. A reggeli országos fagy után délutánra 6 és 12 fok közé melegszik a levegő – írja a Köpönyeg előrejelzése.
Pénteken reggel ködfoltok képződnek, délután pedig északnyugat felől vastagabb fátyolfelhőzet érkezik. Emellett többórás napsütés is valószínű, továbbra is eső nélkül. A délkeleti szél élénk lesz. 11 fok körül alakul a hőmérséklet.
Napos, fátyolfelhős idő ígérkezik, csapadék nélkül a hétvége első felében, szombaton. A délkeleti szél többfelé lesz élénk. 9 és 15 fok között mozoghat a hőmérséklet.

Az időjárás-előrejelzés komor képet fest elénk.

A kellemes tavaszba váratlan időjárási fordulat rondít bele.

Gyönyörű időre lehet számítani a hét második felében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.