RETRO RÁDIÓ

Megható képsorok: a romok közt keringőztek az ukrán végzős diákok – Videó!





A földig rombolt harkivi iskola végzős diákjai ragaszkodtak a hagyományokhoz: felvették szép ruháikat és a romok között keringőztek az utolsó napon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.08.
Túlélés

Ukrajnában a hagyományok szerint miután a diákok leérettségiznek, még utoljára megszólal a csengő és ők keringőzni kezdenek. A legtöbb ukrán fiatal erre nagyon készül, de persze főleg a lányok: ilyenkor hónapokkal azelőtt már azt tervezik, milyen ruhájuk lesz és gyakorolni kezdik a táncot is.

Mióta kitört a háború, ez az álmuk úgy tűnt szertefoszlik, de ők megmakacsolták magukat és iskolájuk, tantermük romjain eltáncolták a keringőt szép ünneplő ruhákban. Ettől a tanáraik is könnyekig hatódtak.

Olena Mosolova az iskola földrajztanára elmondta, nem így képzelték el az utolsó becsengetést, de így is óriási örömmel ünneplik a végzősöket. Anna Episheva felvette gyönyörű piros ruháját az eseményre és úgy döntött jól érzi magát, bármi is történt – nyilatkozta a Daily Mailnek, ahol számos megható fotót is közöltek az eseményről.

„Sok barátom volt az iskolából, olyanok voltunk, mint egy nagy család” – mondta.

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Kényszerrel sorozzák be és viszik a frontra a magyar férfiakat Kárpátalján - videó

Kényszerrel sorozzák be és viszik a frontra a magyar férfiakat Kárpátalján - videó

Magyar hősi halottja van a brutális bahmuti csatának, Iván családja teljesen összeroppant

Magyar hősi halottja van a brutális bahmuti csatának, Iván családja teljesen összeroppant

Gigantikus robbanás történt a zaporozzsjai atomerőműnél

Gigantikus robbanás történt a zaporozzsjai atomerőműnél

Zelenszkij szerint itt a vége: „eljött az idő, hogy induljanak. Menjetek haza„

Zelenszkij szerint itt a vége: „eljött az idő, hogy induljanak. Menjetek haza„

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás