A Budapesten szeptember 5–12. között zajló 52. Eucharisztikus Kongresszusra sütemény is készült. Az egy falat mennyország megálmodója és megalkotója Karl Zsolt dunaharaszti cukrászmester. A NEK-sütit a kongresszus ideje alatt, majd a budapesti cukrászdákban is kóstolhatjuk.
A világesemény tiszteletére a Magyar Cukrász Ipartestület Vojtek Éva ötletgazda kezdeményezésére pályázatot hirdetett a kongresszus süteményének megalkotására. A verseny kiírását hosszas egyeztetések előzték meg, amelybe a szakmai testület bevonta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek-metropolitát. (A Metropolban az általunk bemutatott legendás budapesti óriás rántott húst készítő Bábel István rokonát.) A zsűriben mindvégig jelen volt Fábry Kornél atya, a NEK főtitkára is, aki elismeréssel nyilatkozott a nyertesről: „Egyszerűen finom!”
A pályázóknak számos kritérium szerint kellett a süteményüket megtervezni, összeállítani. Az egyik legfőbb ezek közül az volt, hogy a termék jellegzetes, meghatározó ízének kialakításában olyan alapanyagokat használjanak a cukrászok, amelyek a Bibliában is megjelennek. Ilyen például a füge, a datolya, a gránátalma, a szeder, a mandula, a dió, a pisztácia, a bab vagy az olívaolaj.
A tervezés során ügyelniük kellett a szakembereknek arra is, hogy alkotásuk a rendezvény jellege miatt egyenként csomagolható és hűtés nélkül is tárolható legyen.
A nyertes sütemény megalkotója Karl Zsolt cukrászmester, aki az egy falat mennyországban jól ötvözte a magyar cukrászhagyományokat a Bibliában is megjelenő alapanyagokkal. A pozsonyi tésztába csomagolt, gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült sütemény minden kritériumnak megfelelt és a bírálók véleménye szerint jól tudja bemutatni a magyar cukrászati hagyományokat a külföldről érkező vendégek számára is.
„A narancsos ízvilág mellett megjelenik a mandula, a füge, a datolya, a szilva, a sárgabarack és a méz is. A magyar cukrászok az 1938-as eucharisztikus világkongresszuson is ott voltak, mi is igyekeztünk most hozzájuk méltóan bekapcsolódni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeibe, a budapesti világünnep még emlékezetesebbé tételébe.” Karl Zsolt hozzátette, az egy falat mennyország a kongresszus alatt bátran tesztelhető, majd szeptembertől remélhetőleg minél több cukrászdában kínálják majd a vendégeknek.
A világtalálkozón nemcsak süteménnyel, de saját borral is várják a Budapestre látogatókat. Tokaj térségéből, a világörökség részeként számontartott borvidék egyik dűlőjéről származik az a furmint és hárslevelű, amelyből a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus bora készült. A bort maga Erdő Péter bíboros, prímás választotta ki, vakkóstolással. Mádon, az Úrágya dűlőn termett szőlőből készült Demeter Endre borász NEK-nedűje.
„Itt három egészen egyedi tényező adott egyben. Egyrészt a vulkáni talaj, másrészt kiválóak a klimatikus adottságok, illetve a saját fajták (különösen a furmint), valamint az ehhez kapcsolódó bortermelési kultúra is párját ritkítja. Kóstolják meg!”
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre