Makai Gábor pszichológus: A maszkjaink okoznak szorongást

Időnként mindannyian maszkot viselünk. Azért tesszük, hogy elfedjük azt, amit valójában érzünk, gondolunk, így védve magunkat a sebezhetőségtől vagy így akarunk megfelelni mások elvárásainak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.01.26.
konfliktus Maszk pszichológia

Azonban ennek nem csupán előnye van, hanem komoly kockázatokkal is jár. Előfordulhat, hogy már olyan régóta viseljük, hogy talán el is felejtettük, kik vagyunk valójából, még saját magunk elől is eltakarjuk a valódi érzéseinket, vágyainkat, gondolatainkat, félelmeinket. 

Vajon mindenki viseli?

Gondoljunk bele hányan éljük le az életünket a bizalom, a tekintély, a tökéletesség, a hatékonyság álarca mögött, miközben elrejtjük azt, akik valójában vagyunk.

A japánok azt mondják, hogy három arcunk van:

– az első arc, amit megmutatunk a világnak,

– a második arc, amit közeli barátainknak és családunknak mutatunk meg,

– a harmadik arcot viszont soha nem mutatjuk meg senkinek. Ez a legigazibb tükörképe annak, akik vagyunk.

De vajon miért tesszük ezt? Hányan érezzük azt egész életünkben, hogy nem vagyunk elég jók, érdekesek, szépek vagy gazdagok? Félünk attól, hogy ha mások meglátnák a valódi arcunkat, akkor nem szeretnének vagy nem fogadnának el minket.

Az egyik leggyakoribb ok, amiért maszkot viselünk, a rettegés, hogy a világ meglátja kik vagyunk. Pedig a legjobb, legfelszabadítóbb érzés, amikor mindenféle álarc nélkül önmagunk lehetünk. Ha viszont egyszer magunkra öltjük, már nagyon nehezen szabadulunk meg tőle. Egész egyszerűen idővel elveszítjük valódi önmagunkat

 – mondja dr. Makai Gábor pszichoterapeuta.

pszichológia
Fotó:  unsplash.com/Illusztráció

Így jobb emberek vagyunk

Ha egy álommunkát szeretnénk megkapni, a legjobb formánkat akarjuk mutatni a leendő munkáltatónk felé.

Ha valakit nagyon szeretnénk meghódítani, akkor szintén a legvonzóbb képet villantjuk magunkról

 – vallja a szakértő. 

Az is lehet, hogy annak érdekében, hogy célt érjünk, valaki egészen más ember bőrébe bújunk, aki okosabb, szexisebb, elnézőbb, rugalmasabb, erősebb vagy céltudatosabb. Akkor és ott úgy érezzük, hogy nem teszünk mást, csak odatesszük magunkat. De a valóságban egy színjátékot játszunk. A kérdés csak az, hogy meddig tudunk szerepben maradni. A másik probléma, hogy ha például valaki beleszeret abba az énünkbe, akit megjátszottunk, akkor onnantól kezdve mindvégig attól rettegünk, hogy a valódi énünk nem is lenne neki elég jó. Emiatt pedig az örökös szorongás lesz az életünk, melynek előbb-utóbb mentális és fizikai tünetei is lesznek. Ebből következik, hogy lehet, hogy a maszkunk segítségével megszerezzük azt a valamit vagy valakit, akik akarunk, de egyáltalán nem biztos, hogy meg is tudjuk tartani, az meg pláne nem valószínű, hogy boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus életet fogunk tudni élni a mindennapokban

 – figyelmeztet a szakértő.

Mennyi energiát pazarolunk?

Amennyiben a környezetünk megismeri a maszkos énünket, akkor borzasztóan sok munkát kell belepakolnunk abba, hogy ezt a látszatot fenntartsuk.

Állandóan résen kell lennünk, hogy nehogy elszúrjuk, hibát kövessünk el, nehogy lecsússzon az álarcunk. Nem tartjuk magunkat hitelesnek, igaznak, ami ahhoz vezet, hogy egy idő után úgy érezzük, nem is létezünk, hiszen akit mások ismernek, azok nem is mi vagyunk. Az álarc mögött előbb-utóbb rendkívül magányosak leszünk. Egy részünk mindvégig arra vágyik, hogy autentikus önmagunk lehessünk, hogy olyannak fogadjanak el és szeressenek minket, akik tényleg vagyunk. De a félelem az utunkban áll, és a belső kritikus énünk visszatart attól, hogy levessük magunkról az álarcot. Ezért nehéz szabadulni tőle, és ezért veszélyes játék ez

 – figyelmeztet a pszichológus.

Az új képünk megalkotása

Lehet, hogy már gyermekként elkezdjük viselni az álarcot.

Ha úgy éreztük, hogy nem tudtunk megfelelni a szülői elvárásoknak, akkor olyannak mutatjuk magunkat, amilyennek – szerintünk – látni akarnak minket. Ez főleg akkor jellemző, ha testvérekkel növünk fel, akikkel versengünk a szüleink szeretetéért, figyelméért, elfogadásáért. Az is előfordulhat, hogy a maszk azért került fel ránk, hogy elkerüljük a konfliktusokat vagy népszerűbbek legyünk az iskolában, baráti körben. Hiszen vagy alkalmazkodunk annak érdekében, hogy beilleszkedjünk, vagy lázadunk, megkockáztatva, hogy kívülállókká, kirekesztetté váljunk. Ezek a minták idővel szokásokká válhatnak, amelyeket a felnőtt életbe is átviszünk. A szokásokból épül fel az álarcunk, alapértelmezett viselkedéssé válik, és nehezen tudunk rajta változtatni, hogy újra a valódi önmagunk lehessünk, hiszen már mi sem tudjuk pontosan, hogy milyen is az valójában

 – mondja dr. Makai Gábor.

Hogyan szabaduljunk meg tőle?

Egy nap arra ébredünk, hogy már nem bírjuk vagy nem szeretnénk tovább cipelni a maszkunkat és a velejáró szorongás súlyát.

Ezt a vágyat legtöbbször egy szakítás, csalódás egy barátunkban vagy egy munkahely elvesztése hozza ki belőlünk. Első pillanatban borzasztóan elveszettnek érezhetjük magunkat. Rájövünk, hogy tulajdonképpen még mi sem ismerjük saját magunkat. Talán még arra a kérdésre sem tudnánk őszintén válaszolni, hogy mi a kedvenc ételünk. Ez sokkoló élmény. De van kiút. És ha célt érünk, olyan felszabadulttá válunk, amilyenek talán még sosem voltunk. Higgyük el, megéri az ebbe fektetett időt és energiát. Kezdjük az alapoknál. Ne akarjuk egyik pillanatról a másikra felfedni a valódi énünket, lépésről lépésre ismerkedjünk meg vele. Először is tudatosítani kell magunkban, hogy jelenleg két énünk létezik: a maszkos és a maszk nélküli. Ezután faggassuk ki a maszk nélküli énünket. Kérdezzük meg, mit szeretnénk most, ebben a pillanatban igazán csinálni? Mit szeretnénk enni? Kivel akarunk ma találkozni? Nem azt, hogy kivel kell, ki hívott el minket! Milyen filmet szeretnénk megnézni? Milyen zenét szeretnénk hallgatni? Most biztos elmosolyodunk, hogy ezek milyen egyszerű kérdések. Pedig mindjárt meglátjuk, nem azok. Lehet, hogy sokáig kell kutakodnunk a valódi önmagunkban, hogy megtaláljuk az őszinte válaszokat, közben pedig el kell csitítanunk az eddig főszerepben élő maszkos személyiségünket, hogy ebbe most ne szóljon bele. Ez nehéz feladat, amit kitartóan kell gyakorolnunk. Ahogy egyre magabiztosabbak leszünk, eljuthatunk odáig, hogy a munkáról kérdezzük magunkat, vagy arról, hogy hol szeretnénk élni, milyen nyaralásra vágyunk és milyen sportot próbálnánk ki szívesen. Az út során legyünk türelmesek, elfogadóak magunkkal szemben, és ami a legfontosabb, bízzunk és higgyünk magunkban. Ha úgy érezzük, hogy már kellőképpen megismertük az álarc nélküli énünket, akkor alakítsuk ki az ehhez megfelelő életünket, lassan, fokozatosan, ne kapkodjunk! Ha az utunk során elakadunk, megtorpanunk, bátran kérjük szakember segítségét

 – tanácsolja Makai Gábor pszichológus.

 

Forrás: Fanny magazin

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás