Már függő vagyok? Miért kattanunk rá egy sorozatra?

Valós veszély, hogy valakit képes maga alá gyűrni és teljesen bekebelezni egy sorozat. Ez első látásra talán megmosolyogtató, és azt gondoljuk, hogy minket biztosan nem fenyeget, azonban érdemes azzal tisztában lenni, hogy a sorozatfüggőség kialakulása nem korfüggő, és férfiaknál és nőknél egyaránt jelentkezhet. A Fanny magazin összegyűjtött minden tudnivalót.

Együtt élünk a szereplőkkel

Különbséget kell tenni aközött, hogy valaki szereti a filmeket, a sorozatokat, és aközött, hogy kimondhassuk; ez már függőség.

– Ne ijedjünk meg, nem mindenki függő, aki gyakran nézi ezeket! Az időhatár nem játszik ebben szerepet, egyéni szinten dől el, hogy fennáll-e a függőség – hívja fel a figyelmet dr. Makai Gábor pszichoterapeuta. – A sorozatok vonzóak a számunkra, hiszem úgy vannak megalkotva ezek a történeket, hogy amikor nézzük, akkor elkezdjünk bevonódni. Nincsenek lezárva, azonnal tovább akarjuk folytatni. Ráadásul a sorozatok nem olyan mély témákat dolgoznak fel, melyeken gondolkoznunk kellene, így nem okoznak további „gondot” számunkra. Arra bazíroznak, hogy amikor fáradtan hazamegyünk a munkából, suliból, akkor a kikapcsolódásnak ezen válfaját válasszuk. De figyelnek arra is, hogy ne csak nézzünk ki a fejünkből, hanem szólítson is meg az, amit látunk. Így az esetek többségében azért vonzóak, mert olyan történeket látunk, amin keresztül beleláthatunk egy másik világba, amibe mi nem tartozunk, nem ismerünk. Ezért szeretik nézni sokan az olyan sorozatokat, ahol akár gazdag vagy szuperhős emberek történetét mutatják be. Mindezek egy kicsit kiszakítanak a jelenből, és egy olyan dimenzióba visznek, melyek érdekesek és vonzók a számunkra. Ez azért válhat vonzóvá, mert beindítja a fantáziánkat, olyan embereket mutat be, akikről úgy érezhetjük, hogy egy picit már ismerjük is, azonosulhatunk a szereplőkkel. Talán egy pici kukkolás van ebben, hogy olyan emberek életébe láthatunk bele, ami számunkra elérhetetlen. A másik, hogy azért válik vonzóvá egy sorozat, mert olyan történetet mutat be, ami velem is előfordulhat. Olyan kérdéseket vet fel, ami jelen van az életünkben, így felkelti a figyelmünket. Az is gyakori, hogy azért szippant be egy történet, mert tudunk azonosulni a szereplővel; olyan, mintha magunkat látnánk, és kíváncsiak vagyunk, mi történik vele. Annyira szimpatikus, hogy elkezdjük idealizálni, talán már példaként van jelen az életünkben. És persze azért is szeretjük nézni a sorozatokat, mert kikapcsolnak, szórakoztatnak; szinte egy gőzkieresztő funkció az agyunknak egy nehéz nap után.

Mikortól számít függőségnek?

– Akkor mondjuk, hogy már kialakult a függőség, amikor megjelenik egyfajta megvonási tünet, ha nem nézhetem. Már nem tudok nemet mondani rá, nem tudom kontrollálni a kezemet, és bekapcsolom akkor is, ha egyébként nem érek rá. Előrébb sorolom, mint az élet más, fontosabb dolgait, amikor már nem arról szól, hogy egy kicsit bekacsolom és lazulok, hanem egyszerűen ott van az a görcs bennem, hogy folytatnom kell. Ezáltal a háttérbe szorul sok olyan dolog, ami a kötelezettségem vagy a szükségletem lenne; alvás, tanulás, munka, találkozás a barátokkal, sőt még a párkapcsolat is. Amikor az élet más területeire is negatív módon hat, akkor felmerül a függőség lehetősége. A másik jele, amikor megjelenik a sóvárgás, ami már egy pszichés tünet. Ilyenkor egyszerűen folyamatosan ezen jár az agya, hogy egyre többet kell néznie ezekből, és megnő a tévé előtt töltött idő is. Ebben az esetben már függőségről van szó – figyelmeztet dr. Makai Gábor.

– Ennek kialakulása egyéni szinten dől el. Nem az a lényeg, hogy fél órát néztük vagy másfelet, hanem az, hogy mit csináltunk volna helyette. Az a veszélye, hogy amikor beszippantott, csak ülünk, mint egy zombi és nézzük a tévét, akkor már nem foglalkozunk azokkal a problémákkal, amik jelen vannak az életünkben. Elsodor a sorozatnézés, elutasítjuk a felelősségünket, kilépünk azokból a problémákból, ahol azt éljük meg, hogy alulmaradunk vagy nincs eszközünk, lehetőségünk megoldani azokat. Ehelyett bebújunk a takaró alá, homokba dugjuk a fejünket, kizárjuk a külvilágot, ez pedig az összes problémára, feladatokra és a napi rutinra is rosszul hat ki. Ilyenkor a sorozatnézés már csak egy menekülőút.

Mi az igazi mumus?

– Nem a tiltás a megoldás vagy hogy rövidítsük az idejét, mert nem ezzel oldjuk meg az eredeti problémát. Ennek gyökere az a konfliktushalmaz, ami minket nyomaszt, de nem tudunk vele mit kezdeni – mondja a pszichológus. – Akkor van nyert ügyünk, ha rájövünk arra, mi a bajunk önmagunkkal, a külvilággal, hogy hol akadtunk el. Tehát valahogy meg kell fogalmazni azokat a valós érzéseket, amik elől szeretnénk elmenekülni, és úgy csinálni, mintha minden szép és jó lenne. Így tudjuk a sorozatok alól kivonni magunkat. Egy gyerek esetében a szülő ugyan tudja kontrollálni ennek idejét, de mégis arra kell felhívni a figyelmet, hogy az csak egy ideig-óráig tűnhet megoldásnak, hogy csökkentem a tévézés idejét. A mögöttes részben nem a sorozat a mumus, hanem az, ami nyomasztja az embert, és ez mindig egyéni szinten dől el, hogy ez kinek mi az életében. Amiben elakadt vagy meg akar szabadulni tőle. A sorozatnézéssel csak a feszültséget tudom csökkenteni egy időre azáltal, hogy kikapcsolom az agyamat és beleragasztom magamat a fotelbe, hogy még véletlenül se kelljen foglalkozni a valódi problémákkal.

Ha valaki ebbe hosszú ideig belesüpped, akkor nagyon nehéz ebből kikerülnie.

– Ilyenkor lehet megoldás egy szakember bevonása. Ha nem tudjuk ezt a folyamatot megtörni, vagy megélni azt, hogy aktivizálni kell az erőforrásainkat, megfogalmazni a megoldandó gondokat és az ahhoz vezető utat, akkor érdemes egy pszichológust felkeresni. Különösen akkor, ha mindezek mellé még mellékesen megjelenik a depresszió és a szorongás is, ami sokszor kéz a kézben jár ezzel a függőséggel – mondja dr. Makai Gábor. – Azonban ne gondoljuk egyből, hogy függők vagyunk, csak azért, mert szeretjük a sorozatokat, csak gondoljuk át, hogy ezek milyen funkciót töltenek be az életünkben, és tudunk-e ennek határt szabni, képesek vagyunk-e másként is kiereszteni a feszültséget magunkból. Aki nem képes erre, és mindig azt mondja, hogy majd holnap foglalkozik a problémáival, annak érdemes elgondolkodnia ezen.