RETRO RÁDIÓ

Figyelmeztet a szakember: ezt ne tedd, miután felkeltél az ágyból!





Sokaknál még mindig ez az első lépés ébredés után. Azonban ennél nagyobb hibát már el sem követhetnél.



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2023.09.21.
Módosítva: 2023.09.21.
alvás pihenés életmód figyelmeztetés

Mindenkinél más, hogy mit tesz először, amikor kikel az ágyból. Van, aki azonnal vécére megy, míg más adott esetben elkezdi lefőzni a kávét vagy éppen nekilát a reggelinek.

Ne ez legyen az első dolgod ébredés után – Fotó: Pixabay

Azonban sokan ébredés után egyből az ágy bevetésével indítanak. A szakértők azonban most elmagyarázzák, hogy ezt miért nem szabad csinálni a felkelést követő harminc percben. Hagyományosan az ágy bevetését a rendhez és a fegyelemhez társították, de az egészséged érdekében most lehetsz egy kicsit hanyag.

A közhiedelemmel ellentétben a bevetetlen ágy kevésbé érzékeny a poratkákra, azokra az apró lényekre, amelyek számos egészségügyi problémát okozhatnak, beleértve az asztmát és az allergiát is

– magyarázta Martin Seeley, a MattressNextDay vezérigazgatója és alvásszakértője, aki hozzátette, hogy a korai ágybevetés miatt a poratkák hajlamosak szaporodni meleg környezetben, ahol sok a nedvesség.

„Ezért fontos, hogy legalább 30 percig az ágynemű elől maradjon, ezzel is jobb szellőzést biztosítva neki, ami segít eloszlatni a nedvességet és csökkenti az ágy általános páratartalmát” – mondta a szakember, aki megjegyezte, a természetes napfény is szerepet játszhat a poratkák felhalmozódásának megakadályozásában.

Martin Seeley kiemelte, hogy a poratkák ugyan kicsik, de az egészségre gyakorolt ​​hatásuk jelentős. Az alvásszakértő szerint a világ lakosságának 10%-a allergiás a poratkára, ezért sem mindegy, hogy odafigyelünk-e erre az egyszerű praktikára vagy sem – írja a Daily Star.





 





Ezeket olvastad már?
Így süti leveles tésztába a töltött körtét Lázár séf

Így süti leveles tésztába a töltött körtét Lázár séf

Tünetek: így tudod megkülönböztetni a sima megfázást az influenzától és a Covidtól

Tünetek: így tudod megkülönböztetni a sima megfázást az influenzától és a Covidtól

Ezt hozzá neked a Mikulás a horoszkópod szerint

Ezt hozzá neked a Mikulás a horoszkópod szerint

Furcsa módon hat ránk a telihold: ezért változik meg a hangulatod!

Furcsa módon hat ránk a telihold: ezért változik meg a hangulatod!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás