
Öt mondat az első randin, ami után tuti nem lesz folytatás
Egy pillanat alatt véget vethetsz az ígéretes jövőnek.
Nem kell hozzá kondibérlet, nem kell folyamatosan szervizelni és még többgenerációs is. Igazi családbarát sporteszköz a roller, amivel akár dolgozni járunk, akár extrém sportpályára, garantáltan átmozgatja minden porcikánkat.
Régebben csak a játszótérre gurultak le a gyerekek a rollerrel, ma már felnőtt méretben is kapható, és a sportolás mellett a városi közlekedésre is alkalmas a roller. Nézzük miért, és főleg milyen kétkerekűt érdemes választani?
Nem kell minden évben új rollert venni, a hiszen már kapható 3in1 roller is, ami 1 éves kortól 5 éves korig használható. Először ülőkével használja a gyerek, később pedig nyereg nélkül, klasszikus lábhajtással közlekedik.
A háromkerekű roller kétféle lehet: az egyik, amikor a roller elől kapott két kereket, ezt oldalirányú mozgatással és nem normál kerékpárkormányzással lehet irányítani. Ez a gördeszkázós, szörfözős, snowboardozós mozgás az egészségre pozitív hatást gyakorol. A manőverezés közben az egész test mozog, erősödik a vázizom rendszer, fejlődik a mozgáskészség, a koncentrációs képességet is növeli és nem utolsósorban a nagy motorikus mozgásokat is fejleszti. A másik, amikor hátul van két kerék, ez az úgynevezett Triski, ami házasságot kötött a síeléssel, a görkorcsolyával és a gördeszkával.
– Sport rollerek – tartós anyagokból készültek, aerodinamikus alakúak, általában két fék van rajtuk.
– Turista rollerek – nagyobb, kényelmesebb kerekei vannak, robusztus kerettel.
– Városi rollerek – jellemző rájuk a keskeny kormány, kicsi vagy átlagos kerék, és általában egy hátsó fékkel rendelkeznek.

*A legtöbb roller összecsukható és könnyen szállítható.
*A rollerrel háromszor olyan gyorsak vagyunk, mintha gyalog mennénk.
Fontos a dizájn, a praktikum és az ergonómia ötvözete.
A választásnál vegyük figyelembe az életkorunkat és a súlyunkat.
*Ha csak sima utakon szeretnénk rollerezni, válasszunk vékonyabb kerekű rollert! Nehezebb terepre a széles kerekek jobban passzolnak. Találkozhatunk olyan rollerekkel, melyek első kereke nagyobb mint a hátsó. Ez megkönnyíti az irányítást.
*Ha a városi közlekedést szeretnénk megkönnyíteni egy roller vásárlásával, akkor az összecsukható rollerek között keresgéljünk. Ideális kerékméret a 16„-os első és 12”-es hátsó kerék.
*A hegyi rollerek robusztusabb konstrukciójúak, az első kerék általában 20„-os, míg a hátsó 16”-os.
*A sportolók részére kifejlesztett rollerek ellenállóbb anyagból készülnek, általában két fékkel vannak ellátva, és aerodinamikus kinézetük alapján könnyen felismerhetőek. A freestyle rollerrel már különféle trükköket lehet bemutatni, ez tapasztaltabb rollerezőknek való, de egyszerű közlekedésre is megfelel.

Egy pillanat alatt véget vethetsz az ígéretes jövőnek.

A Skorpió megkönnyebbül, a Szűz engedjen a terveiből!

Nem kell bénázni az exponáló gombbal!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.