Figyeld meg az ujjaid a strandon: betegségről árulkodhatnak

Régóta foglalkoztatja a tudósokat a hosszabb időre vízbe mártott ujjak ráncosodása, amelyet nagy valószínűséggel már mind tapasztaltunk, ha hosszabb ideig fürdőztünk vagy éppen mosogattunk. Ilyenkor az ujjaink és lábujjaink felületén, a tenyerünkön és a talpunkon is megváltozik a bőr külleme, a vízben töltött idő mértékével összefüggésben mélyülnek a furcsa árkok, amelyek aztán lassacskán felszívódnak, és a bőrünk újra kisimul.

A szakértők véleménye szerint melegebb, 40 °C-os vízben már három és fél perc után kezdetét veszi a ráncosodás, míg hidegebb, 20 fokos vízben ez beletelik tíz percbe is, fél óra után pedig a bőrünk eléri a maximális ráncosságát. A teljes kisimuláshoz 10-20 perc kell az orvosok szerint – írja a BBC.

Magyarázatuk szerint a jelenség hátterében az ozmózis áll: a víz hatására kinyílnak a kéz- és lábfejünkön a verejtékcsatornák, amelyen beáramlanak a vízmolekulák. Így azonban felborul a sóháztartás egyensúlya, összehúzódik a bőrünk, és kialakulnak a furcsa csíkocskák. Éppen ezért sós vízben jóval lassabban jelentkezik a ráncosodás, mint édesvízben.

Az orvosok azt is megállapították, hogy a reakcióért az idegrendszer a felelős: ha a végtagokban futó középső ideg megsérült – amely többek között az izzadás szabályozásáért és az erek összehúzódásáért is felel –, akkor a ráncosodás elmaradt. Későbbi kutatások is alátámasztották az idegrendszer felelősségét.

A ráncosodás kialakulásának okára már jóval nehezebb magyarázatot találni, bár a tudósok valószínűsítik, hogy evolúciós okokból alkalmazkodtak így az ujjaink az ázásra. Egy londoni kísérlet során azt már sikerült bizonyítani, hogy egy tárgy felemeléséhez akkor kell a legkevesebb erőt kifejtenünk, ha a kezünk száraz, míg a legtöbb erőre a nedves kezek esetén van szükségünk – a kiázott, ráncos, de már száraz kezek emelési eredménye a két érték közé esett. Viszont nedves felületű tárgyak megragadása és -emelése során a kísérleti alanyok kiráncosodott kézzel teljesítettek legjobban. Őseink nagy valószínűséggel jelentős hasznát vették a bőrfelületük változásának, mikor nedves sziklákon kellett kapaszkodniuk, vagy nyirkos faágakba csimpaszkodtak, de akár a halak kézzel való megfogásában is előnyt jelenthetett. A nemek között ebben az esetben is jelentkezett egy érdekes különbség: a női bőr jóval lassabban ráncosodik, mint a férfiaké.

Ami pedig a legjelentősebb a vizsgálatok közül: a bőr ráncosodása az egészségi állapotunkról is árulkodhat. Bőrbetegek esetében jóval hosszabb időbe telik, míg az ujjaink átmenetileg eldeformálódnak, míg a cisztás fibrózisban szenvedők esetében villámgyorsan lejátszódik a folyamat – akkor is, ha csak a génjeikben hordozzák a betegséget. 2-es típusú diabéteszesek és szívbetegek esetében is lassabban reagál az idegrendszer a bőr összehúzódásával, a Parkinson-kórban szenvedők pedig azt tapasztalhatják, hogy az egyik kezük sokkal jobban ráncosodik, mint a másik – ez a jelenség már akkor is jelentkezhet, mikor a kór még kezdeti fázisban jár, talán még nem is diagnosztizálták. Ezért a tudósok szerint mindenképp hasznos alaposan is megvizsgálni egy-egy strandolás után a mókásan kinéző kezeinket, ugyanis akár súlyos betegségek előszelét is kiolvashatjuk a ráncokból.

A kiázott ujjak ráncosodását még nem figyelték meg az olyan főemlősöknél, mint a csimpánz, ellenben a hosszú, forró fürdőket vevő japán makákók ujjain hasonlóan változik a bőr.