Tudtad? Ezért egészséges a káromkodás

Káromkodva ráordítani valakire nem jó ötlet, de ha más nem hallja, engedjük ki a csúnya szavakat bátran, mivel az egészséges!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.01.
szabad száj

Az Egyesült Királyságban végeztek egy kutatást a káromkodással kapcsolatban. A megkérdezettek 28 százaléka mondta, hogy a káromkodás segített nekik motiváltnak maradni a karantén ideje alatt, 41 százalékuk pedig úgy fogalmazott, hogy gyakran csak azért átkozódnak, hogy azzal felspannolják magukat.

Fotó: Shutterstock

A válaszadók 36 százaléka ismerte el, hogy, ha káromkodnak egyet, érezhetően oldódik bennük a feszültség. Dr. Emma Byrne nyelvész szerint, a profán szavak használata egyfajta fájdalomcsillapítóként, hangulatjavítóként működik, valamint elősegíti a társas kapcsolódást. “ A káromkodás az agy mindkét féltekéjéhez kapcsolódik. A nyelv- és beszédközpont a bal agyféltekében van, míg az érzelmek a jobbat kapcsolják be. Annak pedig nagyon jó hatása van, ha mind a két félteke egyszerre működik.

A kutatásból az is kiderült, hogy a nők semmivel sem káromkodnak kevesebbet, mint a férfiak, talán csak halkabban, és nem a legdurvább kifejezéseket használják.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás