
Borzalmas: egy 17 éves lány merült el a Dunában Visegrádnál
Egy 17 éves lányt keres a Dunában a rendőrség. Három testvér fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél, a 16 éves fiú és a 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de nővérük már nem.

Egy 17 éves lányt keres a Dunában a rendőrség. Három testvér fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél, a 16 éves fiú és a 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de nővérük már nem.

Folyamatosan konzíliumot tartanak az Operettszínház táncművésze kezelésében részt vevő orvosok. Nikolett a kedvesével tartott a munkahelyére, amikor épülettörmelékek zuhantak rá a Jókai utcában. Kollégái és szerettei most imaláncot indítottak érte.

Bevásárlóközpontba csapódott be orosz rakéta hétfőn az Ukrajna középső részében lévő Poltava megyei Kremencsuk városban, az eddigi adatok szerint legalább tízen vesztették életüket és több, mint negyvenen sérültek meg.

Hétfő délelőtt háromnegyed tíz körül hatalmas zajjal leomlott Budapest VI. kerületében, a Jókai utca 1. szám alatt lévő ház tetőhomlokzata, ami az alatta levő erkélyeket ledöntötte, majd együttesen az előtte parkoló autókat is összetörte.

Hiába próbálták meggyőzni, az asszonyt nem lehetett eltántorítani a szándékától.

Az edzője ugrott a vízbe, hogy kihozza a medencéből az elájult Anita Alvarezt.

Pár órával a kezdés előtt fújták le a Rolling Stones hétfő esti amszterdami koncertjét Mick Jagger koronavírus-fertőzése miatt.

A színész 2021. december 27-re virradó éjjel, 47 éves korában hunyt el. Haláláról Damu Roland kislányának gyámja az internetről értesült.

Öngyilkosságtól féltik a tomajmonostorai óvodabusz sofőrjét, T. Istvánt, aki a járműben felejtette a négyéves Inez Flórát.

Nem tudták megmenteni a négyéves kislány életét a kórházban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
