A Víztoronyház Budapest legmagasabb, az ország harmadik legmagasabb lakóépülete a szolnoki (1975, 81 méter) és a debreceni toronyház (1973, 75 méter) után, amely a XV. kerületben, Újpalotán, az újpalotai lakótelep közepén áll. Azért nevezik víztoronyháznak, mert valaha az épület legfelső szintjeit egy ma már használaton kívüli víztározó foglalta el.
1970 körül zajlott Budapesten a magasházak vitája. Az új építészgeneráció néhány tagja a városrészek számára – a középkori templomtornyok mintájára – ikonikus épületek elhelyezését szorgalmazta. Magasház alatt értettek minden olyan épületet, amely 12 emeletnél magasabb. Abból indultak ki, hogy a magasházaknak varázsa van és az emberi haladás képzetét keltik. A magasházak támogatói úgy gondolták, jó volna újra „toronyiránt menni”, mert ezek a házak városi súlypontokat képeznének, ráadásul toronyszerű házak között könnyebb az átlátás. Úgy gondolták ezek a házak több napfényt, szabad teret, szebb kilátást, nagyobb csendet, kényelmet nyújtanak majd. Magasházakat képzeltek el Budára, az Örs vezér térre, a Váci út és a Róbert Károly körút, valamit a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán és a Déli pályaudvarnál.
Az újpalotai lakótelepen 13 000 lakás épült 11 szintes épületekben. E lakóházak felső emeletén, +30 m-es magasságban vannak a vízvételi helyek. Elkerülhetetlennek látszott a víztoronyépítés. Városrendezési, építészeti, műszaki és gazdasági mérlegelés után úgy döntöttek, hogy a városrész központjában az egyik magasház tetejére épüljön a szükséges víztároló. Így született a „42-es víztározós toronyház”. Az újpalotaiak által „CSÉB”, illetve „CASCO” háznak becézett épület nevét az oldalaira elhelyezett fényreklámokról kapta, melyek mára eltűntek az épületről, mint ahogy a víztorony funkciója is megszűnt.
Az épületben elhelyezett lakások egyedi alaprajzúak, követve a korszellemet, mindent precízen kimértek. A tervezők újragondolták a lakások funkcióit, melyek leginkább a szórakozás és pihenés céljait szolgálták, adott alapterületen több szobával és minimálisra vett kiszolgáló funkciókkal, főzőfülkével, folyosókon beépített szekrényekkel, csak tisztálkodásra szolgáló fürdőszobával. Az általános szinteken 4 db egyszobás és 2 db háromszobás lakás található. A víztorony a legfelső szinteket foglalta el, ez alatt következik a legfelső lakószint, ahol 2 db kétszintes, nagy belmagasságú, nagy üvegfelületekkel megnyitott műteremlakás kapott helyet. Ezek a lakások a 18. emeleten találhatók, a lift a 17-ig visz fel, onnan gyalogolni kell.
Az épület tervezője Tenke Tibor (1924–1984), aki Mester Árpád mellett a lakótelep egészének beépítési terveit is készítette, az épületbe rejtett víztorony tervezője Thoma József volt. Érdekes, hogy Tenke is ebbe a házba szeretett volna költözni, be is adta a lakásigénylését, de elutasították, végül a Vizafogó-lakótelepen kapott lakást. Amikor elkészült a lakótelep, így írt várostervezői elképzeléseiről: „A városban az irracionálist is igényli az ember. Talán kell, hogy az egyes elemeivel csodálkozást keltsen, impulzust adjon. Ezek az eszközei a városrendezésnek a költészet kifejező eszközeihez hasonlíthatók... A városnak egyszerre kell játékosnak és racionálisan komoly organizmusnak lennie. Sok, esetleg túlértékelt dogmától meg kell szabadulni. Beleneveltük az emberekbe a »minden« zajtól való irtózást. Pedig a zaj az életnek természetes velejárója, a csend a magánnyal egyenlő.”
Különleges mutatvány 1981. október 6-án az Újpalotai Sportegyesület szervezetén belül működő Szilvási Andor barlangkutató csoport két tagja – Kiss Sándor és Hoszter Erzsébet – kötélen leereszkedtek a 76 méteres torony tetejéről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre