RETRO RÁDIÓ

A legendás költő lánya, Juhász Anna valami olyat tett, amire csak kevesen képesek - Videó!





Juhász Anna, élve édesapja óriási szellemi örökségével, azt vele született tehetséggel és alapos műveltséggel ötvözve, újraélesztette a kávéházi társasági életet Budapesten. Az irodalmár, kulturális nagykövet most újabb területen is bemutatkozik: filmet forgat a Frici&Aranka című tévéfilm kreatív producereként.



Megosztás
Szerző: Fodor Erika
Létrehozva: 2021.04.20.
I. kerület V. kerület VII. kerület XI. kerület sziget

Juhász Ferenc, a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas költő lánya, Anna tíz évvel ezelőtt indította el Irodalmi Szalonját, amely mára brand lett, és amelyhez az online tér bekapcsolásával Budapest mellett az egész országból, de határainkon messze túlról is csatlakoznak, és a különböző fórumokon már mintegy 100 ezren vesznek részt – minden külső kényszer nélkül - a közös örömolvasásban, és jönnek össze konkrét helyszínen vagy a neten keresztül egy-egy szöveg, szerző kedvéért, az egymással való találkozásért.

Juhász Anna (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

Mutatjuk videón is

„Mindig olvasásra szerettem volna ösztönözni”

- Nálam szerencsésen összeadódott a családi háttér, belenőttem az irodalomba, ami egyszerre volt lehetőség és felelősség is. Édesapám költő volt, de inkább úgy fogalmaznék: tanító. Ez nem választás volt a részéről, ő erre született, és mindazt, amit átélt: leírta, így adta tovább olvasóinak.

Anna édesapjával, édesanyjával és nővérével (Fotó: archív/Juhász Anna)

Mindig úgy éreztem, hogy kivételes ajándék, amibe beleszülettünk nővéremmel együtt, és nekem feladatom, hogy ebből valamit visszaadjak. Ez a feladat azonban számomra soha nem egy kell, egy kényszer volt, hanem belső késztetés – tudjuk meg Juhász Annától. A jelenkori budapesti irodalmi élet egyik legnépszerűbb nőalakja hozzátette, világéletében bármit csinált, ez hajtotta: „Emberekkel találkoztam mindig, akiket olvasására szerettem volna ösztönözni.”

A kávéházi irodalom szerelmese

A kávéház mint a társasági, irodalmi élet központja (Fotó: archív)

- 2010-re összeállt valami bennem, éreztem, rátaláltam a saját hangomra, itt az idő, hogy megmutassam, abból az örökségből, amit kaptam, mit tudok átadni másoknak. A kávéházi irodalom szerelmeseként kitaláltam, hogy kávéházakban zajló intim beszélgetésekkel felelevenítem azt a pezsgő kulturális és társasági életet, amely a 20. század fordulóján - a nehéz körülmények között is – virágzott. A kávéházak Budapesten szigetként működtek: alkotás, szerkesztés, de a társaság szempontjából is – meséli Anna, aki amikor arról faggatjuk, mi a titka, hogyan lehet, hogy a teltházas irodalmi estjein a tizenéves kamaszok éppúgy ott ülnek, mint szüleik, nagyszüleik korosztálya, a tőle megszokott lelkesedéssel csak annyit felel: „Azért, mert az irodalom és az olvasás mindenkié. Nem tananyag, hanem kapaszkodó az élethez. Ki kellett találni, hogyan lehet több generációt megszólítani a könyvekkel és a szerzőkkel.„

Nos, úgy tűnik, ez sikerült, mert a Juhász Anna nevével fémjelzett programokat lassan összesen 100 ezer ember követi - minden társadalmi rétegből vegyesen - a virtuális és a valós térben.

„A Szalon mi vagyunk”

„Az olvasás a háló, amely megtart” (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

- Az Irodalmi Szalon nem egy helyszín, az mi vagyunk: a közösség. A könyv az, ami valóban összekapcsol minket. Az a lényeg, hogy azt érezzék az emberek, hogy van egy olyan háló – amit az olvasás ad -, ami megtartja őket. A szomorú járványhelyzet alatt jelentősen bővült a táborunk, a világhálón keresztül is nagyon sokan kapcsolódtak hozzánk, és ez jó, de már nagyon várjuk az igazi találkozásokat – árulja el az eltérő beállítottságú embereket egyaránt megszólítani képes irodalmár.

„Várjuk már az igazi találkozásokat” (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

Addig is jelen lehetünk a Pilinszky 100 estjein, a tematikus Irodalmi Szalonokon, követhetjük a Macskakő adásait, és várhatjuk Juhász Anna első tévéfilmjének elkészültét.

Kreatív producer

„Filmet forgatunk!” (Fotó: Juhász Anna)

- Álmomban sem gondoltam volna, hogy 10 évvel az első Irodalmi Szalon után kreatív producere leszek egy tévéfilmnek. A Frici&Aranka Karinthy Frigyes életéről, Karinthy és Böhm Aranka kapcsolatáról szól, de felelevenedik benne a 20-as évek kávéházi Budapestje is. A Karinthy Színházzal közös produkciókhoz csodálatos színészeket találtunk, javában folyik a munka, izgatottan várjuk, hogy megmutathassuk ezt is a közönségnek.

„De hol vannak a nők?!”

”Itt élek Újbudán„ (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

„Itt élek Újbudán, félig-meddig itt nőttem föl, akármerre elsétálok, a Kosztolányi Dezső téren, a Bartók Béla úton, a Móricz Zsigmond körtéren, vagy a Karinthy Frigyes úton járok. A legnagyobb utcák azokról a férfiakról vannak elnevezve, akik köthetők a kerülethez. De hol vannak a nők?! Így született meg bennem a gondolat, hogy a femme fatale-ként emlegetett Böhm Arankát meg kell mutatni, élete filmre illik, karaktere fontos és megrázó. Egyáltalán a nőkről, a századforduló utáni nőképről és erről a nagyon karakteres asszonyról érdemes beszélni.”

Frici&Aranka

Bőhm Arankát Szakács Hajnalka, Karinthy Frigyest Bölkény Balázs alakítja (Fotó a forgatásról: Lettner Kriszta)

 

„Életem egyik legnagyobb kalandja ennek a filmnek a forgatása! Sok munka van benne, csodás csapattal és stábbal készültünk elő, és megtaláltuk a tökéletes színészeket is, akik felelevenítik a 20-as évek kávéházi Budapestjét. Nem hittem volna amikor a New York és a Centrál termeiben kezdtem irodalmi esteket szervezni - ott, ahol anno Karinthyék “tanyáztak” -, hogy egy évtized múlva filmet forgathatok róluk!”

Irodalmi Szalon

A Várkert Irodalmi estek talán idén nyáron már folytatódhatnak az Öntőház udvaron (Fotó: archív)

Kilenc évig a Hadik Kávéházban működött, mára több helyszín, többek közt a Mitzi kávézó, a Hemingway Étterem, a Karinthy Színház is otthont ad a Várkert Bazár, a Centrál és a New York Kávéház mellett a Juhász Anna által létrehozott brandnek.

New York Páholy

Juhász Anna édesapjával, Juhász Ferenc költővel (Fotó: archív/Juhász Anna)

„Nyolc éve indult útjára a művészeti sorozatunk a New York Kávéházban, a Művész Páholy! Félig-meddig itt, a New York Palotában nőttem fel, papám az Új Írás folyóirat főszerkesztője volt, aminek itt volt a szerkesztősége - több más kiadóval egyetemben. 2013-ban az volt a célunk, hogy újra megteljen a New York az irodalom és a művészet szerelmeseivel. Hogy adni tudjunk és sokan érezzék a ‘genius loci’-t. Sok ezer vendégünk és több száz fellépőnk volt az elmúlt időszakban, de ma egészen máshogy ünneplünk. Nem lehetünk együtt - se mi, se a közönség -, nincs Páholy-est (ami nagyon hiányzik), de mégis van ünnepelnivaló: az egykori törzsvendégekről szóló Frici&Aranka / FILM itt forog a Kávéházban.”

Pilinszky 100

A Pilinszky 100 kéthetente csütörtök este ingyenesen követhető Juhász Anna Facebook-oldalán (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

A centenárium sorozat a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával jött létre. A centenárium keretében kéthetente csütörtökön este videós sorozaton vehetünk részt a világhálón. Juhász Anna minden esten egy-egy íróval, irodalomtörténésszel, alkotóval, művésszel beszélget, alkalmanként 5-5 Pilinszkyhez kapcsolódó szót, fogalmat, gondolatot központba téve. Az év végére kijön a 100 szó, 100 fogalom, ami a sorozat címe - és létrejöhet a Pilinszky centenáriumi szószedet. A beszélgetések ingyenesen követhetők a Facebookon és láthatunk részleteket az Instagramon is.

 





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: „Ne játsszanak az életünkkel, a hazánkkal és a gyermekeink jövőjével!”

Máthé Zsuzsa: „Ne játsszanak az életünkkel, a hazánkkal és a gyermekeink jövőjével!”

Itt a bizonyíték: Karácsony Gergely és Draskovics Tibor miatt bukhatjuk a Budapest-bérletet

Itt a bizonyíték: Karácsony Gergely és Draskovics Tibor miatt bukhatjuk a Budapest-bérletet

Novák Katalin: „A család az nem egy rózsaszín történet, nem egy szirupos valami, amit a reklámokban lát az ember”

Novák Katalin: „A család az nem egy rózsaszín történet, nem egy szirupos valami, amit a reklámokban lát az ember”

Kész káosz lesz a hétvégén Budapesten: mutatjuk a legfontosabb változásokat

Kész káosz lesz a hétvégén Budapesten: mutatjuk a legfontosabb változásokat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás