A szekszárdi nyomozók egy 38 és egy 32 éves helyi férfit vettek őrizetbe kábítószer kereskedés vádjával. 2020 tavasza óta a „Bika” néven ismertté vált, a korábbiaknál sokkal veszélyesebb dizájner drog jelent meg Magyarországon. Ez az új pszichoaktív anyag a jelenlegi adatok alapján már két fiatal halálát okozta Tolna megyében.

A szekszárdi rendőrök ezúttal október 9-én vettek őrizetbe két helyi lakost, akik több hónapon keresztül árusítottak kábítószert, többek között bikát is. A terjesztők elfogását megelőzően a rendőrök számos fogyasztójuktól foglaltak le kábítószergyanús anyagot, melyek egy részéből a szakértők előzetesen kimutatták a – korábban több ember halálát okozó – „Bika” elnevezésű új pszichoaktív anyagot – írja a Police.

A házkutatás során lefoglalt kábítószer egy része / Fotó: Police

Kihallgatásuk során a két férfi közül egyikük beismerte, hogy bűncselekményt követett el. A lakhelyükön tartott házkutatás során csaknem kétszáz adag dizájner drogot és a csomagolásukhoz szükséges eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le a rendőrök.

A rendőrség előterjesztette letartóztatásukat / Fotó: Police