
„Mindig mosolygott és beragyogta a szobát” – Még csak most kezdődött az élete, a baleset tragikusan hamar elragadta őt szüleitől
A lány csak utas volt.
A Metropol úgy értesült: Jakab Pétert rövidesen leváltják a Jobbik elnökségéről. A teljes pártelnökség és a frakció kétharmada értesülésünk szerint már nyíltan szembefordult vele. Ügyében összehívták a Jobbik rendkívüli választmányát.
A Metropol úgy értesült, hogy Jakab Péter legutóbbi felelőtlen politikai lépése, miszerint önkényesen büntetőeljárást kezdeményez a párt alelnöke, Potocskáné ellen, jó eséllyel a pártelnök politikai bukását jelenti.

A végjáték utolsó fejezete ott kezdődött, hogy néhány napja a pártelnökség szembefordult a pártelnökkel, és hatalmaskodó kabinetfőnökével, Molnár Enikővel.
Jakab ekkor már puccsot emlegetett, és több jelenlévő szerint lemondással fenyegetőzött. Minden eshetőségre készen saját kezűleg meg is írta a lemondását. Ezt követően néhány nappal, hétfőn büntetőfeljelentést tett a párt alelnöke ellen. A dunakeszi szervezet elnöke erre tegnap este etikai eljárást kezdeményezett ellene, lényegében a pártelnök felfüggesztését követelve.
A legújabb fejlemények szerint már a teljes pártelnökség követeli Jakab Péter távozását. A Metropol úgy értesült, hogy a parlamenti frakció kétharmada máris támogatja őket ebben. Új fejlemény az is, hogy Ander Balázs a választmány rendkívüli összehívását kezdeményezte. Ezzel végképp megpecsételődhet Jakab Péter politikai sorsa.

A lány csak utas volt.

Összegyűlt a 300 ezer forint a borsóházas rehabilitációra.

„Ez nem igazságos!” – jelentette ki a nő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.