Az Oroszországban élő Luiza Gadzhieva (25) el akarta adni egyhetes kislányát, hogy a pénzből új csizmákat tudjon magának venni. A nő a fekete piacon hirdette meg gyermekét, és 3000 fontot (kb. 1 milló 200 ezer forint) kért volna érte. Sőt terveiről nővérének is beszámolt. Csakhogy az aukción a titkos rendőrség licitált a kisbabára, majd a megbeszélt időben a helyi kávézóban a tisztek jelentek meg – írja a Daily Star.

„Próbáltuk figyelmeztetni, hogy milyen veszélyek várnának a kislányra, de a legkevésbé sem érdekelte a sorsa. A cinizmus csúcspontja nővérével lefolytatott levelezése volt, amelyben a gyermek anya megbeszélte, milyen csizmákat fog vásárolni magának a csecsemő eladása után” – mondta az egyik rendőrtiszt.

Luizanak egyébként fiatal kora ellenére, másik három gyermeke is van. „A kihallgatás során az asszony bűnösnek vallotta magát. A vádemelés megtörtént. Jelenleg a kislány nincs veszélyben. A bűnügyi nyomozást folytatjuk” – tette hozzá a rendőr.