
Mondjunk nemet a családokat sújtó sarcokra! Ezt üzenhetjük a Nemzeti Petícióval
Így megtarthatjuk a rezsiárakat.
A gyógyszer nem játék. Csoda, hogy nem halt meg a kislány.
Egy hétéves amerikai kislány véletlenül túladagolta az édesanyja GLP-1 injekciós tollából származó gyógyszert, miután azt hitte, hogy az enyhíti a gyomorfájását. A fogyást segítő készítmény káros hatással volt a kislányra, kórházba kellett szállítani.

A GLP-1 készítményeket – amelyek Ozempic vagy Mounjaro néven is ismertek – elsősorban cukorbetegség kezelésére, illetve testsúlycsökkentésre alkalmazzák, de veszélyesek is lehetnek.
Egy 7 éves amerikai kislány, Jessa Milender tévedésből beadta magának az édesanyja fogyást segítő gyógyszerének 60 százalékát. Az eset után a gyerek elvesztette az eszméletét, szülei szerint élettelennek tűnt, amikor a kórházba rohantak vele.
Jessa nem igazán emlékszik arra, pontosan mi történt, csupán annyit tud, hogy a gyomorfájása miatt adta be magának a gyógyszert, mivel látta, hogy az édesanyja is ezt használja.
Azt hittem, hogy gyógyszer a gyomorra, mert anyukám szedi, és úgy gondoltam, hogy segít neki a gyomorfájásán
A kislányt a kórházban infúzióra kötötték, miközben kiszáradás és ismétlődő hányás tüneteit mutatta. Az orvosok állítólag akkor engedték haza, amikor a „legsúlyosabb tünetek” enyhültek, ám édesanyja, Melissa később úgy gondolta, hogy soha nem lett volna szabad beleegyeznie, hogy hazaküldjék.
Jessa állapota ugyanis ismét romlani kezdett, és újra megállás nélkül hányt. A lány egyre gyengébb lett, ezért visszavitték a kórházba. Ezután hat napon keresztül egyáltalán nem tudott enni.
Az orvosi dokumentáció súlyos aggodalmakat rögzített a gyermek veseműködésével kapcsolatban és a veseelégtelenség veszélye fenyegette a gyermeket. Szerencsére a kislány teljesen felépült. Az anya pedig egy életre megtanulta, hogy a gyógyszereket gyermekektől elzárva kell tartani – írja a LaBible.

Így megtarthatjuk a rezsiárakat.

Pesti taxik a kezdetektől a millenniumig.

Elutasította a Kúria Gyárfás Tamás indítványát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.