„Vak vagyok, de nem hülye” – Zoli látóként és vakon is cégvezető, így maradt a csúcson

Látóként született, mégis vakon tanulta meg igazán, mit jelent látni az életben. Vincze Zoli története bizonyítja, hogy a kitartás, az igényesség és a döntéseink ereje a legsötétebb helyzetekben is utat mutathat. Így maradt Zoli a vaksága ellenére is örökké pozitív!

Szerző: Metropol

Létrehozva: 2026.01.31. 20:00

vak szerencse szívszorító üzenet szívszorító történet

Zoli 69 éves, és életének története bizonyítja, hogy az igazi látás nem a szemhez, hanem a szívhez és az elméhez kötődik. Zoli koraszülöttként jött a világra, látása gyerekkorától romlani kezdett, majd 35 évesen teljesen megvakult. A tragédia ellenére nem adta fel: vakon is dolgozott, céget vezetett, döntéseiért és hozzáállásáért komolyan vették.

A vak Vincze Zoli egy könyvtárban beszél. — Vincze Zoli ma is aktívan dolgozik és tanul: látás nélkül, de rendíthetetlen hittel, fegyelemmel és elképesztő kitartással építi tovább az életét. A vak férfi kezében egy különleges bot, ami segíti a vak embereket áthaladni a járdás, különleges fény jelző vibrálásával (Fotó: Metropol)

„Vakon bízom az emberekben, de nem hagyom, hogy átverjenek” – így él Zoli látás nélkül

Húsz éven át irányított egy tízfős vállalkozást, miközben a mindennapokban is következetesen megkövetelte az igényességet és a tiszteletet. Hatvanévesen egyetemre ment, és summa cum laude diplomát szerzett, bizonyítva, hogy a tanulásnak nincs kora. Ma az MI segítségével dolgozik, új projekteket fejleszt, és vallja: nem a vakság, hanem az ember döntései határozzák meg az életét.

Én látóként születtem, koraszülöttként, hét hónaposan kerültem az inkubátorba. Akkor még senki sem sejtette, milyen messzire visz majd az élet – és milyen mélyre

– meséli Vincze Zoli a kezdetekről.

Tízévesen kezdődtek a problémák. Elkezdtem nem látni a táblát az iskolában. Kiderült, hogy 2,5 dioptriát nem látok. Szégyelltem a szemüveget, nem hordtam. Ez volt az első hibám, a következő években romlott a látásom; szakmunkásképzőben már 7–8 dioptriás szemüveget kellett hordanom. Kontaktlencsére váltottam, de nehéz volt megszokni, és nem törődtem az orvosok figyelmeztetéseivel: fizikai munkát végeztem, emeltem, cipeltem, kazánokat javítottam

– emlékszik vissza.

Huszonegy évesen Zoli azonban szerencsésen megházasodott, egy év múlva meg is született a kislánya.

„Harmincöt évesen teljesen megvakultam”

Emlékszem, akkoriban még autót is vezettem, szervizben dolgoztam, kazánokkal foglalkoztam. Egyik nap bevérzett az egyik szemem, majd levált a retinám. Volt, hogy egy napig láttam – aztán semmit. A bal szemem teljesen megvakult, a jobb szememre minden ráterhelődött, majd zöldhályog alakult ki. Harmincöt évesen teljesen megvakultam

– meséli Zoli vaksága kezdetét.

Nem azzal foglalkoztam, mi van velem, hanem a feladatokkal. Ha vakon és látóként is képes vagyok dolgozni és céget vezetni, akkor minden lehetséges

– meséli pozitívan, mivel Zoli 20–25 évig vezetett egy saját, tízfős Kft-t.

Látóként kezdtem, majd vakon folytattam. Komolyan vettek a tárgyalásokon, mert látták, hogy ha valaki vakon is képes dönteni, az valóban tudja, mit csinál

– teszi hozzá. Zolinak a mindennapi életben is megmaradt a maximalizmusa.

Volt, hogy felrakták a tévét, és a szakember azt mondta, hogy úgysem látom, ha a kábelek össze-vissza lógnak. Én pedig így válaszoltam: «Uram, ennek nem így kell állnia. Megmutassam, hogyan néz ki igényesen? Vak vagyok, de nem hülye!»

– mondja mosolyogva. Majd hozzáteszi:

Bízom az emberekben, de sokan felületesek a vakokkal. Mindig van, aki a könnyebb utat választja, és azt mondja: jó az úgy, ahogy van. Nem jó. Mindig többet várok el magamtól és másoktól

– meséli. A céges évek után Zoli nem állt meg, a mindig pozitív szemlélete vele maradt, és még vakon is elment egyetemre.

Közgazdaságtant tanultam, és hatvanévesen, tavaly, summa cum laude diplomát szereztem. Nagyon nagy élmény volt, amikor vastapssal köszöntöttek. Ott álltam, és azt éreztem: ha már elkezdtem, legyen tökéletes. Örülök, hogy megtettem.

Ma Zoli az MI segítségével dolgozik az egyetemen, két magánprojektet is fejleszt: egy nyelvtanuló alkalmazást és egy akadálymentes tanfolyamot. Napi 16 órát dolgozik, és minden energiáját a munkára és a fejlődésre fordítja.

Úgy gondolom ennyi év után kijelenthetem, hogy nem a vakság vagy a látás határoz meg. Hanem a döntéseink, a kitartásunk, az igényességünk és az élethez való hozzáállásunk. Ha valaki vakon is képes látni az utat, akkor az út igenis létezik. Mi döntjük el, kik vagyunk minden nehezített pálya ellenére is

– zárja gondolatait Zoli, aki látóként indult, majd a vakság ellenére is rendkívüli eredményeket ért el az élet minden területén.

Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón: