
Lecsapott a rendőrség, újabb díler a rácsok mögött
A rendőrök elkaptak egy 44 éves zalaegerszegi férfit.
Néhány héttel előtte szerzett aranyérmet. A siklóernyős tesztrepülése katasztrófával végződött.
A 35 éves Jean Jacques Wallis, több, mint 20 éves siklóernyős tapasztalattal rendelkezett, még is életét vesztette, amikor katasztrofálisan végződött a próbarepülése.

A dél-afrikai férfi nagy tapasztalattal rendelkezett ejtőernyőzésben, bázisugrásban és siklóernyőzésben. Szeptemberben aranyérmet is nyert utóbbi sportban.
Állítólag egy rendkívül érzékeny Flare Moustache paraglide-ernyőt tesztelt, amikor nekicsapódott Fokváros ikonikus látványosságának, az Oroszlánfej hegynek. A mentők nem sokkal este 7 óra előtt érkező riasztás után siettek a helyszínre. Több, mint hetven kutató-mentő vett részt a nagyszabású mentőakcióban.
Egy szóvivő elmondta, hogy technikai kötélrendszereket használtak a holttest visszahúzásához a hegyre, mielőtt elszállították volna. A szakértők szerint a paraglide egy hibrid szárny, melyet az erős szélre és a nagy sebességű part menti repülésre terveztek.
A Polgári Légiközlekedési Hatóság baleset és incidensvizsgáló bizottsága vizsgálatot indított és a szemtanúktól bekéri a felvételeket és beszámolókat az esetről. A Dél-afrikai Sárkányrepülő és Siklóernyő Szövetség részvétét fejezte ki a Wallis családnak és a légi sportok közösségének.
A cél az, hogy tanuljunk a balesetekből és megelőzzük a jövőbeni eseményeket, nem pedig az, hogy másokat hibáztassunk
- idézi a The Sun Louis Stanford szóvivőt.
Wallis nemrégiben vett részt a 11.WWL Nagydíjon a kínai Tianmen-hegyen, ahol aranyérmet nyert a Target Strike versenyszámban, és negyedik lett a Slalom Speed Race-ben.
A nyomozók vizsgálják a repülési útvonalát, az időjárási körülményeket, felszerelését és minden egyebet, ami a tragédiához vezethetett. A siklóernyős halálesetek nem gyakoriak, körülbelül 500-ból egy végződik tragédiával.

A rendőrök elkaptak egy 44 éves zalaegerszegi férfit.

Egyelőre nem sokat árultak el a különös esetről.

Gyanúsan viselkedett a 33 éves férfi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.