Nem tud leállni: elképesztő függőséggel él együtt a négygyermekes édesanya

A négygyermekes anyuka először akkor kapott rá erre a szokásra, amikor első gyermekét várta. Azóta a vágy egyre csak nőtt benne.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.10.01. 17:00
pica négygyermekes függőség evészavar édesanya

Nem éppen hétköznapi függőséggel küzd egy 34 éves, hampshire-i nő, aki naponta 10 A4-es papírlapot fogyaszt el. A négygyermekes édesanya, Yaz Chapman először akkor állt neki papírt enni, amikor 2015-ben az első gyermekét várta, és azóta sem képes leállni.

Nem éppen mindennapi függőséggel küzd a négygyermekes édesanya / Fotó: Bethany Beck /  unsplash.com – Képünk illusztráció

Különös függőséggel él együtt a négygyermekes édesanya

Félbehajtom a papírt, csíkokra tépem, zsebre vágom, majd úgy rágcsálom, mint a spagettit

– magyarázta el Yaz, akinek a szokatlan étkezési szokása nem egészen új keletű, miután négyéves korában picát diagnosztizáltak nála – azaz, egy olyan evészavart, amelynél a beteg egyébként ehetetlen tárgyak elfogyasztására érez vágyat.

Az anyuka azt is elmondta, ez az állapot arra készteti, hogy úgy vágyjon a papírra, mint az édesszájúak a csokoládéra, az elfogyasztása pedig ugyanolyan elégedettséget önti el. A megszállottsága mostanra annyira erős lett, hogy minden reggel tűkön ülve várja a postás érkezését, és alig győzi kivárni, hogy felfalhassa az általa kézbesített leveleket.

Bizonyos papírok más ízűek és más a textúrájuk. Általában letépek egy sarkot, csak hogy teszteljem őket

- tette hozzá Yaz, aki megpróbált az ehető papírral úrrá lenni a függőségén, ám nem járt sikerrel – csakis az ehetetlen tárgyak enyhítik a pica okozta vágyát.

A nem éppen hétköznapi szokása ellenére a nő ragaszkodik ahhoz, hogy nincsenek egészségügyi problémái, mivel nem fogyaszt el túl sok papírt, és rengeteg vizet iszik, hogy megakadályozza a székrekedést. Hozzátette, mindig megnézi az összetevőket, hogy megtudja, amit eszik, káros lehet-e saját magára, a terhessége alatt pedig a babájára is. Yaz jelenleg arra vár, hogy kivizsgálják, van-e autizmusa, ami gyakori a picával élő embereknél – írja a The Sun.

A pica okai egyébként egyelőre nem tisztázottak, ugyanakkor bizonyos állapotok növelhetik a kialakulás esélyét. Kockázati tényezőt jelentenek a tanulási nehézségek, a vas- vagy cinkhiányos étrend és a terhesség is.

 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.