
Szánkózás közben szenvedett balesetet, elhunyt az édesapa
Barátaival és családjával akart kikapcsolódni.
A Mandiner munkatársai az Indexen kívül megkerestek más, magát függetlennek mondó médiumokat is – a Telexet, a 444-et, a 24.hu-t, a HVG-t, a Népszavát és Magyar Narancsot –, hogy megtudják, mi a véleményük a Tisza elnökének sajtószabadsággal kapcsolatos álláspontjáról.
„Ahogy Magyar Péter elnök úr közösségi bejegyzésére reagálva is jeleztük: az Index ellen eddig sem ő, sem pártjának más vezetője nem indított sajtó-helyreigazítási pert. Amennyiben most bírósághoz fordul, természetesen meg fogjuk védeni magunkat, ahogy azt tettük eddig is, szinte mindig sikeresen” – válaszolta a Mandiner megkeresésére az Index főszerkesztője.
Fekete-Szalóky Zoltán szerint a Tisza elnökének nyilatkozata „illeszkedik abba a mintázatba, amely az utóbbi időszakban egyre markánsabban körvonalazódik”.
Magyar Péter több alkalommal is számon kérte újságírónkat sajtóeseményeken, amiért olyan tartalom jelent meg az Indexen, amelyet ő vitatott. Volt olyan eset is, amikor munkatársunkat szabadsága alatt, telefonon kereste meg, és kiabálva vonta kérdőre egy cikk miatt
– számolt be róla a főszerkesztő.
„A sajtó megfélemlítése, perrel vagy hatósági eszközökkel való fenyegetése elfogadhatatlan irány bármely demokratikus társadalomban. Az Index nem versenytársai vagy pártok céljai szerint működik, hanem az olvasókért, így a jövőben is hű marad alapértékeihez: a nyilvánosság szolgálatához, a tárgyilagossághoz és a tényszerű tájékoztatáshoz” – szögezte le.
Ahogy arról korábban a Maninder is beszámolt, Magyar Péter a Facebookon kijelentette, hogy a TISZA „minden sajtó- és propagandatermék ellen sajtó-helyreigazítási pert indít”, amely beszámolt a párt kiszivárgott szja-emelési terveiről, „elsőként a rogáni Index ellen”.
Magyar Péter azt is írta, hogy „leendő TISZA-kormány alatt bűncselekménynek fog számítani, ha egy sajtótermék szándékosan, rosszhiszeműen valótlanságot állít, főleg ha ezt az egyértelmű cáfolat után követi el”.
A lap főszerkesztője, Szalai Zoltán ezzel kapcsolatban a Harcosok órájában rámutatott, sem a nyugati, sem a hazai liberális média nem tett Magyar kijelentésével kapcsolatban aggódó nyilatkozatot.
Egy politikus meg akarja mondani, hogy mi az, ami szándékosan rosszhiszemű, és nyilván látszik a posztokból, hogy szerinte minden szándékosan rosszhiszemű
– mutatott rá.
Hozzátette: még az is, ha egy nyilvános videót az újságírók feldolgoznak.
„Szerinte rosszhiszemű, mások szerint jóhiszemű. Pont ez a sajtószabadságnak lényege.” Vannak baloldali lapok, jobboldali lapok, liberális lapok, és azok mind a saját szemüvegükön keresztül értelmezik a világot – fejtette ki.
Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy akkor járna börtön, ha az újságíró egyértelmű cáfolat után állít valóságot.
Szalai Zoltán erre úgy reagált:
De hát mi az egyértelmű cáfolat? Az, hogy A-t is mondanak, B-t is mondanak, majd utána elmondják, hogy »a valóságot nem mondhatjuk el, mert akkor megbukunk«?
„Ezt így nem lehet komolyan venni” – tette hozzá.
Magyar Péter fenyegetésével kapcsolatban az Indexen kívül megkerestek más, magát függetlennek mondó médiumokat is – a Telexet, a 444-et, a 24.hu-t, a HVG-t, a Népszavát és a Magyar Narancsot –, hogy megtudják, mi a véleményük a Tisza elnökének sajtószabadsággal kapcsolatos álláspontjáról, ám utóbbiaktól nem jött válasz.
Az ATV-től pedig azt a következő választ kapta a Mandiner: „Ahogy a múltban, úgy a jövőben is az ATV Csoport arra törekszik, hogy jogszerűen és kiegyensúlyozottan tájékoztassa nézőit és hallgatóit pártállástól függetlenül. Ezen elveket semmilyen külső körülmény nem befolyásolja.”

Barátaival és családjával akart kikapcsolódni.

Magyarország vétója is veszélyben.

Szívszorító történeteket mutatunk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.