
„Azt hittem, meghalok” – pokoli kínokról vallott az egykori drogfüggő
Negyedóránként szenvedve rohant vécére.
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a politikus.
Magyarország Kormánya nehéz helyzetben is támogatja a nyugdíjasokat, míg a Tisza párt Brüsszel utasítására leállítaná a 13. havi nyugdíjat.
- kezdte legfrissebb, péntek délutáni bejegyzését Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán.

A politikus a posztjához egy képet is csatolt, amelyből kiderül, hogy már több mint 2 millió ember kapta meg a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt, amelyet október 15-ig minden érintettnek kézbesítenek.
Júliusban adta ki a Magyar Államkincstár a nyugdíjas élelmiszer-utalványról szóló tájékoztatást. A személyenként 30 000 forint értékű nyugdíjas élelmiszer-utalvány a Magyarországon élő és tartózkodó, 2025 júliusában a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt ellátásban részesült személyeket illeti meg. Az utalvány a több ellátásban részesülő személyt is csak 30 000 forint értékben illeti meg.
Az utalvány nem névre szóló, azt bárki felhasználhatja
– írja a Magyar Államkincstár a nyugdíjas élelmiszer-utalványról kiadott közleményében. A SPAR üzleteiben szeptember 11-től legalább 5.000 forint összértékben nyugdíjas élelmiszer-utalvánnyal való vásárlás esetén 500 forint értékű kupont kapnak ajándékba a vásárlók, melyet a következő vásárlás során lehet felhasználni. Ez a kuponkiadási akció 2025. október 31-ig, vagy a kupon készlet erejéig tart, a kuponok pedig 2025. december 31-ig válthatóak be.

Negyedóránként szenvedve rohant vécére.

A felvétel most a négy halálos áldozatot követelő baleset rendőrségi nyomozásának része.

"Hideg idők jönnek. Vigyázzunk egymásra" - üzente a miniszterelnök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.