
Hónapokig figyelte a munkahelyét, majd több millió forintot lopott a takarítónő
Hónapokig figyelte a munkahelyét.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz államalapítás ünnepét vajon megússzuk eső nélkül?
Magyarország születésnapján napközben ragyogó időjárásunk lehet, utána egy kicsit ismét visszaköszönnek a záporok, zivatarok, és visszahűl a levegő.

Szerdán, augusztus 20-án a Köpönyeg.hu előrejelzései szerint a nap első felében derült égbolt jellemzi az időt, majd délutántól fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Az esti órákban nyugaton helyenként kialakulhat zivatar. Az ország nagy részén 30–35 fok közötti hőség lesz jellemző.
Ezt követően csütörtökön délnyugat felől egyre többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok. A légmozgás északnyugatira fordul, és sokfelé megerősödik. Az északnyugati térségben mindössze 23, a délkeleti tájakon még 33 fok körüli maximumokra számíthatunk.
Pénteken már borongós, csapadékos idő körvonalazódik, ismétlődő záporokkal és zivatarokkal. A hőmérséklet jelentősen visszaesik, 20–28 fok közé, így mindenhol megszűnik a kánikula. Az északnyugati szél sokfelé erőteljes lesz.

Hónapokig figyelte a munkahelyét.

Halálos késelés történt Csongrád-Csanád vármegyében.

Bűnügyi felügyelet alatt is drogot terjeszthetett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.