
Pincébe zárta és éveken át rabként tartotta sógornőjét egy könyörtelen nő
Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.
Holnap, szerdán munkaszüneti nap lesz az államalapítás ünnepe tiszteletére. Számos ingyenes programon lehet majd ebből az alkalomból részt venni, a boltok nagy része viszont zárva lesz augusztus 20-án.
Számos ingyenes program és 380 forintos csapolt sör várja az ünneplőket most szerdán a fővárosban. Közlekedési változásokra kell számítani és a boltok többsége is zárva tart viszont jó időjárás ígérkezik. Mutatjuk, mit érdemes tudni az idei augusztus 20-ról!

Augusztus 20-án reggel zászlófelvonás, tisztavatás és légi parádé nyitja a napot. Ezt követően ingyenesen látogatható lesz a Szent Korona az Országházban (10-18 óra között), 17 órakor kezdődik majd a szentmise és a Szent Jobb Körmenet, majd este 21 órakor kezdetét veszi a Tűz és fények játéka – Európa legnagyobb tűzijátéka és drónshowja. Ezek mellett pedig egész nap lesznek gyermekprogramok, koncertek, kreatív foglalkozások és a Várkert Bazár előtt az Ízek Utcája, valamint a Vörösmarty téren Csárdafesztivál is várja az érdeklődőket. A központi, fővárosi ünnepségek mellett minden településen lesznek helyi ünnepségek, programok.
A részletes programok itt találhatók.
A munkaszüneti nap és a Szent István Nap rendezvényei miatt 14:00-tól a Margit-híd, a Lánchíd, az Erzsébet- és a Szabadság híd, a belvárosi rakpartok, Kossuth tér, Szent István tér és a Széchenyi tér környéke le lesz zárva az autósok elől (egy rész a gyalogosok elől is). A rendezvényre igyekvőknek a BKK azt javasolja, hogy inkább metróval közlekedjenek: az M1, M2, M3 sűrített menetrenddel jár majd.
Emellett a vonatok menetrendje is módosul: munkaszüneti napi menetrend szerin járnak majd. Ugyanez igaz a távolsági buszokra és az útvonal módosítással nem érintett BKK járatokra is.
Augusztus 19-én normál nyitvatartás szerint várják a vásárlókat az üzletek, augusztus 20-án viszont a legtöbb bolt és pláza zárva tart majd. Nyitva lehetnek viszont egyes benzinkutas shopok, trafikok, éjjel-nappalik, virágboltok, újságosok, valamint néhány vendéglátóhely, mozi és szórakozóhely és persze az ügyeletes gyógyszertárak. Augusztus 21-én aztán visszaáll minden a normál hétköznapi kerékvágásba.
Az ünnepen főleg napos idő várható, napközben akár 31–32 °C-ot is elérhet a hőmérséklet, ráadásul piros figyelmeztetés van érvényben a tartósan magas középhőmérséklet miatt, úgyhogy mindenképp legyen nálunk víz. Az éjszaka enyhe marad, 16–22 °C körül alakul a hőmérséklet. Egyelőre tehát úgy tűnik, semmi nem fogja megzavarni a tűzijátékot, de érdemes figyelni az előrejelzést és a híradásokat, időben kezdik-e a tűzijátékot.

Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.

Nem ígért sok jót az emberiségnek.

A fiatalnak csontvelő-átültetésre volt szüksége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.