
„A szomszéd állandóan a kertembe hozza a kutyáját üríteni – Mit tegyek?”
A figyelmeztetés már nem segít.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA VIII. kerületben, a Fiumei úton történt.
Szabálytalanul váltott sávot, így kis híján az éppen szolgálatot teljesítő józsefvárosi rendőrök autójával ütközött egy sofőr 2025. augusztus 7-én délután a VIII. kerületi Fiumei úton – olvasható a rendőrség honlapján. A szabálytalan járművezetőt a rendőrök igazoltatták, akiről hamar kiderült, hogy
nem rendelkezett vezetői engedéllyel, nem volt biztosítás a kocsiján, és körözték is egy be nem fizetett pénzbírság miatt.
Közben azt is megtudták a rendőrök, hogy a gyanú szerint a férfi 2024 eleje óta Kati fantázianevű kábítószerrel kereskedik, ezért elfogták H. Sándort. A VIII. kerületi lakásában tartott kutatáson kisebb mennyiségű kábítószergyanús anyagot, valamint ilyen anyaggal szennyezett simítózáras tasakot és tányért találtak. Lefoglalták a férfi két telefonját és a nála lévő több tízezer forintot.
A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 32 éves H. Sándort, majd kezdeményezték a letartóztatását. Az általa elkövetett szabálysértések miatt is eljárás indult.

A figyelmeztetés már nem segít.

Orvosi mulasztás okozta a fiatal lány halálát.

A repülőtér dolgozói csodát tettek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.