
"A gyerekem pénzt akart a fogtündértől, ezért kiszedte a jó fogát is"
Egy aggódó édesanya nem tudja, mit csináljon.
A férfi augusztus 11-én kis híján elgázolt egy családot, köztük egy totyogós gyereket. Bár az ámokfutó feladta magát, most a haverja fenyegetőzik.
Mint arról beszámoltunk, augusztus 11-én kis híján tragédiát okozott egy rendőrök elől menekülő ámokfutó a Pest vármegyei Kerepesen. A polgármester akkor elmondta, hogy a zsaruk éppen egy közismert dílert, S. Alexet üldözték, amikor a férfi majdnem elgázolt egy egész családot - köztük egy kisgyermeket is.
A döbbenetes hajszáról akkor egy térfigyelő videót is készített, amin jól látszik, hogy a szülők éppen nyugodtan ácsorognak a házuk előtti, biztonságosnak vélt területen a kismotoron játszó gyerekükkel, amikor feltűnik a vadul száguldozó S. Alex. A szülők éberségének és gyors reakciójának köszönhetően nem történt tragédia: pillanatok alatt felkapták a kisfiút és az udvarba menekültek mindannyian. Az autós üldözés tovább folytatódott, egész addig, mígnem akkor S. Alexnek sikerült meglépnie a zsaruk elől.
A járőrök augusztus 11-én este ismerték fel azt a férfi sofőrt, aki el volt tiltva a járművezetéstől. Az egyenruhások a 35 éves helyi férfit meg akarták állítani Kerepesen, azonban a rendőrautó fény- és hangjelzéseit nem vette figyelembe, többszöri rendőri felszólításra sem állt meg
- közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A férfit azonnal körözni kezdték:
- Nagy sebességgel száguldozott a város és a környező települések utcáin és a menekülése során több gyalogosnak is félre kellett ugrania, hogy ne üsse el az ámokfutó. A férfinak egy földúton sikerült kereket oldania a rendőrök elől, ezért körözést adtak ki ellene - tették hozzá. A település polgármestere felháborodott a történtek után:
Ebben az utcában egy családot egy ámokfutó drogterjesztő rendőrségi üldözés közben kis híján elcsapott. Muszáj lassítani az utcának a forgalmát annak érdekében, hogy ezek a drogot terjesztő őrültek ne tudjanak ilyen helyzeteket előidézni, ne adj Isten, tragédiát
- mondta Gyuricza László, Kerepes polgármestere.
Bár a férfi meglépett, később, látva a körözést, végül mégis feladta magát:
- A férfi tudta, hogy nagy erőkkel keresik, ezért feladta magát, ezt követően a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai őrizetbe vették, valamint kezdeményezték letartóztatását. S. Alexnek járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége és közúti veszélyeztetés bűntette miatt kell felelnie - fűzték hozzá a zsaruk.
A helyiek egy emberként ünneplik azt, hogy az ámokfutót kivonták a helyi forgalomból, mint mondták: sokkolta őket a videó látványa.
Semmi keresnivalója nincs egy ilyen embernek az utcán. Így is maradt még, aki bajt okozhat. De legalább egyel kevesebb. Remélem, bent is tartják
- mondta egy helyi asszony. A férfi ismerősei azonban a közösségi oldalon fenyegetőznek, egyik barátja azt mondta: lehet, hogy Alexet lecsukják, de ő még szabadlábon van, és azt ígéri, hogy a száguldozás nem ér véget.
Őt lehet, lecsukták, de kettő van belőle. Üzenem, nem ért véget a száguldozás, kössétek fel a gatyát!
- írta a férfi a rendőrök posztja alá. Saját oldalán is megerősítette ezt:
Testvéremet nem bírtátok megfogni, nem is fogjátok soha. Most benn tartottátok, de egyet meg nem, úgyhogy vagyok végig
- szögezte le, mellékelve egy autó fotóját.
Egy aggódó édesanya nem tudja, mit csináljon.
Friss videóval jelentkezett a miniszterelnök főtanácsadója.
Nagy erőkkel keresik a rendőrök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.