
Kirobbanó siker volt a Budapesti Digitális Polgári Kör első közösségi eseménye
Az első közösségi rendezvényt a Duna vizén tartották.
1957. július 2-án, vagyis 68 éve sugározta első híradóját a Magyar Televízió. Több néven is futott a híradó, végül 1958 áprilisában kapta meg a ma is ismert TV Híradó nevet. Galériánkban a kezdetektől mutatjuk be a televíziózást, képekben.
A „Televízió Képes Híradója”. Ez volt a címe az első híradónak a Magyar Televízióban. Az akkori hírműsor a frissességet és a gyorsaságot helyezte előtérbe. A műsorban álló képek és filmanyagok is helyet kaptak, de a közel 70 évvel ezelőtti híradó merőben más volt, mint a mai.
A „TV Híradó” nevet 1958 áprilisában vette fel a műsor. Később elkészült hozzá az évtizedekig használt főcím. Biztos sokan emlékeznek még rá, amikor trombitaszóra egy férfi befordul a kamerával és megjelenik a TV Híradó felirat.
1960-tól a műsor 19:30-as kezdéssel jelentkezik. Később már külön hírigazgatókat is kineveztek. A Fortepanról gyűjtött képeken a televíziózás őskorából válogattunk. Szóval, figyelem! Felvétel!
Az első közösségi rendezvényt a Duna vizén tartották.
A családja felét elvesztette a férfi.
Az illető most szakértőhöz fordult tanácsért.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.