
Ma van Petőfi Sándor halálának évfordulója, vagy mégsem?
Többek szerint Petőfi nem is ezen a napon hunyt el.
Ismét kivonult a rendőrség. Korábban két drogos hajléktalan akart kirabolni egy ájult nőt a Corvin negyedben, most pedig egy társasházba jutottak be, ott tomboltak. Mindkettőjüket előállították.
Szirénázó rendőrautók rohantak kedd reggel a Corvin negyedhez – tudta meg a Metropol. Az itt élőknek ez már nem újdonság, több hasonló eset is történt az elmúlt időszakban. Legutóbb azért kellett kivonulniuk, mert a mozi előtt két hajléktalan egy ájult nőt akart kirabolni. Most pedig szintén két hajléktalan az egyik központi helyen lévő társasházban drogozott és hangoskodott, ezért kellett őket előállítani.
A Metropol információi szerint kedd reggel 9 óra körül rendőrt hívtak a Corvin negyedben az egyik társasház lakói, ugyanis két hajléktalan beszökött az épületbe és ott drogoztak és hangoskodtak.
A rendőrök szirénázva érkeztek meg, behajtottak a pláza előtt a sétálórészen és megálltak a társasház bejáratánál
– kezdte az egyik szemtanú.
Egy férfit és egy nőt hoztak ki a társasházból, velük a két-két rendőrpáros beszélgetett egy ideig, majd elég gyorsan megegyeztek velük. A két hajléktalan önként szállt be a rendőrautóba, őket nem kellett beültetni. Az egyik az egyik kocsiba, a másik pedig a másikba ült, majd elindultak velük. Úgy tudom, hogy drogoztak és hangoskodtak, ezért vitték magukkal őket a rendőrök.
– tette hozzá.
A helyieknek már elege van a hajléktalanokból a Corvin sétányon.
Itt állandóan megy a balhé! Múltkor is itt feküdtek mindenhol. Borzalmas szag volt, ráadásul zaklatják az embereket, erőszakosak, kéregetnek tőlük. Hozzám egy asszony jött oda, de már az első pillanattól kezdve üvöltött velem…
– zárta.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a BRFK-t, akik a következőt mondták el.
2025. július 29-én 8 óra körül érkezett bejelentés, hogy egy VIII. kerületi lépcsőházban illetéktelenek tartózkodnak, akik a lépcsőház ajtaját rendszeresen berúgják, így jutnak be az épületbe. A VIII. kerületi járőrök a helyszínre kimentek, és mivel felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, a férfit és a nőt mintavételre a kerületi rendőrkapitányságra előállították.
Az ügyben a páros férfi tagjával szemben a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Ahogyan arról korábban a Ripost beszámolt, két hajléktalan egy ájult nőt próbált kirabolni a Corvin negyedben. Az eset még április 14-én történt, egy asszony lett rosszul és a párja próbálta meg újraéleszteni. Ezt a tragédiát használta ki két hajléktalan, akik megpróbálták a nő táskáját elvenni.
Amikor a helyiek rájuk szóltak, agresszíven léptek fel, meg akarták támadni az embereket. A rendőrök a falhoz támasztották őket, úgy motozták meg, majd állították elő a két hajléktalant.
Többek szerint Petőfi nem is ezen a napon hunyt el.
Solt határában végeznek műszaki mentést.
Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk a héten!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.