
Gyászol az egész magyar város: Elhunyt a település legkedvesebb mosolya
Elment Kisvárda egyik legkedvesebb mosolya.
Jelentős újításokat, illetve a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelmet várják a szakértők az új pápától. A május 8-án megválasztott, 69 éves Robert Francis Prevost a XIV. Leó pápa nevet választotta, ez pedig a szakértők számára sokat elárul célkitűzéseiről.
Visszakerült a tiara Vatikán állam címerének tetejére az új pápa, XIV. Leó pápa megválasztásával. A hagyományok szerint széküresedés (az egyházfő halála vagy lemondása) esetében a hármas korona helyére ideiglenesen egy napernyő kerül. Mivel május 8-án, kora este felszállhatott a fehér füst, sikeres volt a pápaválasztás, így a címer újra az eredeti formájában tündököl.
Mikor a protodiakónus bíboros a Szent Péter-bazilika erkélyén bejelentette, hogy a világnak új pápája van, rögtön közölte az egyházfő nevét is. Robert Francis Prevost a XIV. Leó nevet választotta. Kérdés: mi derül ki ebből a hozzáértők számár? A Metropol összeállításában arról olvashatsz, milyen nagy tetteket vittek véghez azok az egyházfők, akik szintén Leóként uralkodtak.
I. Leó 390-461 között ült Szent Péter trónján. Nagy Szent Leó Rómán kívül találkozott Attilával, és a hunok királyát lebeszélte a város megtámadásáról.
II. Szent Leó ugyan csak 681-683-ig uralkodott, de ennyi idő is elég volt neki a VI. egyetemes zsinat elfogadásához. Egyik eredménye a monofozitizmus (a tan szerint Jézusnak csupán isteni természete van) elítélése, és kiálltak a hüposztatikus egység mellett, amelynek lényege, hogy a megváltóban a Fiú isteni személye egyesült az emberi természetével.
Szent IX. Leó volt az első pápa, aki betette a lábát Magyarországra. Kortársai jámbor embernek tartották. 1049-1054-ig vezette a katolikus egyházat.
X. Leó 1513-1521 uralkodhatott. Az ő idejében bontakozott ki a reformáció, vagyis neki kellett elkezdenie az ellenreformációt a katolikus hit védelmében.
XII. Leó 1823-1829-ig ült Szent Péter trónján. Fellépett a szabadkőművesek ellen.
XIII. Leó 1878-1903 között viselte a halászgyűrűt. Fellépett a társadalmi igazságtalanságok ellen, és ő adta ki a Renum novarum című enciklikát. A szívén viselte a munkások helyzetét. Őt tartják az első modern pápának, elsőként ismerte el a keleti rítusok létjogosultságát.
Mindebből világosan látszik, hogy XIV. Leótól ugyancsak jelentős tettek várhatók. Egyesek abban is reménykednek, hogy átgondolhatja a kötelező cölibátus eltörlését, vagyis lehetővé teszi a nős férfiak pappá szentelését a római rítusban is.
XIV. Leó a bemutatásakor elmondott, első nyilvános beszédében többször méltatta közvetlen elődjét, Ferenc pápát, és kinyilvánította, hogy az ő útján kíván haladni. Római forrásokból tudni lehet, hogy az új egyházfő kiváló kapcsolatot ápolt az egykori argentin bíborossal.
Elment Kisvárda egyik legkedvesebb mosolya.
Egy alaszkai férfi túlélte, hogy egy 320 kilós szikla alá esett, hála felesége hősies helytállásának.
Ilyen idő vár ránk a tavasz utolsó napján.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre