
Rejtély, hová tűntek a dolgozók: mindent hátrahagytak ebben a bútorgyárban – galéria
Látogass el velünk a gyárba, amit mintha egyik pillanatról a másikra hagytak volna ott a munkások!
Egyre többeknek cseng ismerősen az urbex kifejezés: az elhagyatott, lezárt vagy épp rég roskadozó épületek, gyárak, hotelek vagy épp üdülők (esetenként egész szellemvárosok) meglátogatása egyre nagyobb divat napjainkban. Kétségtelen, hogy vonzódik az ember az ilyen különleges helyek látványához, szereti felfejteni a rejtélyt, vajon mi történt itt: sok esetben ugyanis láthatóan szinte mindent maguk mögött hagytak az ottélők vagy épp dolgozók.

Olvasóinkat most Franciaországba, az alig 3000 fő lakosú Saint-Loup-sur-Semouse településére kalauzoljuk el, ahol hosszú évek óta áll üresen egy bútorgyár. Látszik, hogy egykoron komoly termelés folyt itt, manapság azonban csak a pókhálók száma növekszik a falakon és az otthagyott tárgyak között. Ezekből pedig akad szép számmal: bútorrajzokkal teli tekercsek, félkész székek, nyersanyagok, szerszámok és sablonok, valamint egy könyy 1910-ből: ezt mind maguk mögött hagyták a gyár egykori dolgozói.
Az alábbi fotóra kattintva nézheted végig urbex galériánkat az elhagyatott bútorgyárról:
Urbex galéria: halomban állnak a papírtekercsek és a faanyag is ebb...
Mi az az urbex?
Az urbex az urban exploration rövidítése, ami magyarul városfelfedezést jelent. Az urbex egy elterjedt szabadidős tevékenység, aminek már saját szubkultúrája van. A városfelfedezés lényege, hogy elhagyatott, lepukkant, romos, vagy éppen működő, de elzárt, ember alkotta helyekre vagy tárgyakhoz jussunk el. Az urbexesek célpontjai lehetnek például elhagyatott városok, gyárak, kórházak, elmegyógyintézetek, börtönök, csatornahálózatok, alagutak, katakombák, ipari és katonai létesítmények, vagy éppen magára hagyott parasztházak, tanyák.

Top hírek

Nincsenek szavak: elgázolta az autós a város 12 méteres karácsonyfáját – Videó
Elfogták az ámokfutót, nem úszta meg a dolgot.

Lecsaptak a magyar rendőrök a két dílerre: rács mögött karácsonyozhatnak – Videó
Nem akárhol termesztették a drogot.

Karácsonyi gasztro kvíz – Ünnepi ízek, játékos tudáspróba
Ünnepi falatok és édességek – Kvíz az ízek szerelmeseinek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre
