
"Nincs Karácsony Hadházy-botrány nélkül" – aggasztó dolog derült ki Hadházy Ákos emberéről
Deutsch Tamás és Radics Béla felszólították Zugló baloldali vezetését, hogy tisztázzák korrupciós ügyeiket.
Kilenc hónap börtön után visszatért Óbuda polgármestere, és mintha mi sem történt volna, levezette a testületi ülést. Kiss László szerint nem tartozik magyarázattal senkinek, sőt, politikai fogolynak nevezte magát.
Kiss László szerdán újra levezette az óbudai testületi ülést, alig pár nappal azután, hogy pénteken elhagyhatta a börtönt. A hivatali vesztegetés gyanújával őrizetbe vett polgármester most szabadlábon védekezhet, de a büntetőeljárás továbbra is zajlik.

Jó napot kívánok! Mintha az elmúlt időszakban nem találkoztunk volna
– kezdte az ülést, majd gyorsan hozzátette:
Nem gondolom, hogy magyarázkodnom kellene.
A DK-s politikus beszéde hamar átcsapott önigazolásba:
Politikai fogoly vagyok! Bizonyítékok nélkül zártak el a családomtól kilenc hónapra!
– ismételgette, miközben egyre élesebb hangon kezdte szapulni a Fideszes képviselőket. Ez az előadás mintegy negyed órán át tartott.
Amikor a Fidesz-frakció kivonult a teremből, Kiss úgy kommentálta:
Jól bemutatkoztak! Sunyi lapítás a testületi ülésen való részvétel helyett!
A Fidesz frakció tagjai kivonultak az ülésről az önmosdató beszéd alatt. A fideszes képviselők korábban is elmondták, hogy a történtek méltatlanok a kerülethez és politikai következményeket sürgettek.
Óbudának felelős vezetőre van szüksége, Kiss Lászlónak le kell mondania!
-mondta korábban Puskás Péter a Fidesz frakció vezetője. Mivel Kiss László a napirendi pontok előtt monológba kezdett, a Fidesz frakció képviselői úgy döntöttek, nem maradnak a teremben.

Gyepes Ádám képviselő a Metropolnak elmondta:
Mi számítottunk erre, ezt le is kommunikáltuk. Úgy gondolom, nekünk ezt nem kellett végighallgatni, ahogy szapulja a róla szóló ügyeket. 18 másik gyanúsított is van az ügyben, róluk viszont egy szót sem szólt. Szerintem senkinek sem volt szimpatikus, amit most itt előadott. Ez a hangnem nem méltó egy polgármesterhez.
A képviselő szerint az egész testület legitimitása megkérdőjeleződött:
Kaotikus állapotban van Óbuda. A munkák nem történtek meg, az alpolgármesterek alkalmatlanok voltak, és a megfelelő megoldás az lenne, ha az egész testület lemondana. Így végre egy normális irányba indulhatna a kerület.
A fideszes képviselők csak akkor tértek vissza a terembe, amikor végre rátértek a napirendi pontokra. Kozma János fideszes képviselő mondott valamit, amire Kiss László lekezelő stílusban oda vetette:
Vegyél vissza a tempóból, öregem
Ez az oda szólás nem csak lekezelő és személyeskedő, egy hivatali testületi ülésen nem megszokott. Ez a stílust inkább kocsmai szóváltásoknál szokták használni, mintsem közéleti vitákban. Egy polgármesternek pedig különösen méltatlan az ilyen stílusú hozzászólás. Ő a közélet példamutató szereplője kellene legyen. Igaz, arról már lekésett!
A politikai szappanopera után a képviselők gyorsan megszavazták a napirendet. A napirendi pontokon is gyorsan végig mentek és viszonylag gyorsan döntöttek mindegyikről. A a 12 + 12 hónap határozott időtartamra szőlő ,,Parkolójegy-kiadó automaták műszaki üzemeltetése és hibaelhárítása'' elnevezésű közbeszerzési eljárás megindításáról és az althoz szükséges előzetes képviselő-testületi kötelezettségvállalásról szóló pontot mindenki egyöntetűen elfogadta. A nagy értékű telekingatlanok értékesítésére vonatkozó tulajdonosi döntések meghozataláról szóló döntés a fideszesek nem támogatták, de a többség elfogadta.

Deutsch Tamás és Radics Béla felszólították Zugló baloldali vezetését, hogy tisztázzák korrupciós ügyeiket.

Ez a Nemzeti Színház új színpadi függönye.

Elképesztő videó került ki Magyar Péterről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.