
Most jött: tömegbaleset történt Magyarországon, azonnal kellett cselekedniük a tűzoltóknak
Három személygépkocsi ütközött össze.
Gyopáros Alpár többek között a vidék erejéről beszélt a Harcosok Klubjában.
A falu nem a múlt, hanem a jövő, a kormány támogatásival, a Magyar falu programmal és a falusi szívóssággal, élő közösségekkel a falvakban csodákra leszünk képesek – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos vasárnap Budapesten, a BOK Csarnokban tartott Harcosok Klubja – A kezdet elnevezésű rendezvényen.
Gyopáros Alpár többek között arról beszélt, hogy vidéken élő közösségeket, bajtársiasságot, a falusi ember állhatatosságát, alázatosságát, szívósságát találjuk meg. Úgy fogalmazott, hogy a falusi ember pontosan tudja, mi az a kihívás, „feltűri az ingujját, és legyűri a bajt”, ha belevágott a villám a csűrbe, épített egy új csűrt, ha beomlott a kút, fúrt egy új kutat. A falusi ember győztes típus, olyan, amilyenek ti vagytok – mondta a rendezvény közönségének.
Három személygépkocsi ütközött össze.
A 39 éves férfi bevallotta: gondolkodás nélkül segített.
Százezrek töltötték sötétségben az éjszakát a vihar miatt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.