
Most kaptuk a hírt: lemondott Gyurcsány Ferenc, és elválik
Minden pozíciójáról lemondott, és elválik a feleségétől.
Mentőhelikopter szállította őket kórházba, ám túl késő volt.
Egy brit édesanya éppen az észak-olaszországi Trentóban nyaralt az édesanyjánál, amikor egy súlyos egészségügyi krízis támadta meg a szervezetét. A 39 éves, várandós Zoe Anne Guativic ugyanis a hétvégén influenzaszerű tüneteket tapasztalt magán, később pedig a láz ledöntötte a lábáról. Néhány óra után annyira legyengült a szervezete, hogy felkúszott a láza 40 Celcius fok fölé, ekkor értesítették a mentőszolgálatot, amely mentőhelikoptert küldött a nőért. A trentói kórház sürgősségi osztályára szállították, ahol életveszélyes vérmérgezést diagnosztizáltak nála.
Miután kiderült, hogy szepszist kapott a nő, ellenőrizték Zoe gyermekét is, aki ekkora már nem mutatott életjeleket. Az orvosok súlyos lépésre szánták el magukat, ugyanis úgy döntöttek, hogy mesterséges úton kiemelik a gyermeket az anyaméhből, hátha ezzel megmenthetik az édesanya életét. Bár a szülés után néhány percig úgy tűnt, hogy stabilizálni tudják Zoe állapotát, végül nem jártak sikerrel. A hatalmas vérveszteség és a betegsége szövődményei miatt Zoe szíve nem bírta el a megterhelést és megállt. A hivatalos jelentések szerint hétfőn hajnalban a kórház műtőasztalán veszítette életét az édesanya. Most az otthon maradó férje, 8 éves kislánya és másfél éves kisfia gyászolja az elhunyt édesanyát.
Zoe jóbarátja és kollégája Simonetta Rinaldi szomorú sorokkal búcsúzott barátnőjétől a Mirror lapnak:
Igazán csodálatos ember volt, aki imádta a könyveket és beragyogott minden szobát, ahová belépett. Olyan volt mint egy szivárvány. Számára a munka és a családja volt a legfontosabb. Nagyon várta már a harmadik gyermeke születését, augusztusra voltak kiírva. Hatalmas űrt hagyott maga után. Mindannyian szorosan öleljük magukhoz az általa nyert emlékeinket és próbáljuk feldogozni a mérhetetlen gyászt, ami olyan hirtelen lecsapott.
- nyilatkozta a lapnak a férfi.
Minden pozíciójáról lemondott, és elválik a feleségétől.
Mutatjuk a részleteket!
Itt követheted élőben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre