
Elesett a főváros, katasztrofális baleset történt
Összeütközött két személyautó a XII. kerületben.
Több mint 6800 embert került drasztikus helyzetbe a vízen. Nincs elegendő gyógyszer.
Aggodalomra okot adó hírek érkeztek Belgium partjaitól. Itt állomásozik jelenleg egy hatalmas óceánjáró, amelynek utasai között a jelentések szerint kitört a norovírus-járvány. A P&Q Iona nevű hajó fedélzetén több tucat utas számolt be arról, hogy hányás és hasmenés kínozza őket, ráadásul a hajó területén nincsen elegendő gyógyszer, hogy megállítsák a vírus terjedését, vagy enyhítsenek a betegek panaszain. A SkyNews szerint legalább 5000 utas, és 1800 fős személyzet tartózkodik a hajón, akiknek már legalább az egy százaléka megfertőződött a vírussal.
A lap számára a P&Q megerősítette a sajtóhíreket:
Sajnos néhány vendégünk gyomor- és bélrendszeri tünetekről számolt be, de jelenleg csak a fedélzeten tartózkodó utasok 1%-a érintett.
A hajón tartózkodó utasok azonban súlyosabb krízisről beszéltek, azt nyilatkozták, hogy szinte minden mosdóhelyiségben rosszulléttel küzdő vendégek hánynak.
Az emberek hánynak az étteremben, a fedélzeten, és a külső kabinokban is. A legtöbben megpróbáljuk elszigetelni magunkat a többiektől, de a kialakult létszámhiány miatt az élelmiszerkiszállítás, az új törölközők és az ágyneműk átvétele is gondot okoz. Az is hihetetlen, hogy a fedélzeten nem lehetett olyan gyógyszert beszerezni, ami segít a tünetek enyhítésén. A hajó egyetlen boltja vagy orvosközpontja sem tudta ellátni a vendégeket szuszpenziós gyógyszerekkel, vagy savlekötővel
- nyilatkozta az egyik utas a lapnak.
A hajó február 15-én indult el a brit Southamptonból, és 7 napos európai körutazáson vett volna részt, amely érinti Hamburgot, Rotterdamot, és ZeeBrugget. Jelenleg azonban a személyzet és az utazásszervező cég azért küzd, hogy megállítsák a vírus terjedését a hajó fedélzetén.
Összeütközött két személyautó a XII. kerületben.
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai.
Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre